Adventi kiállítás 3.

Online tárlatra hívjuk Önöket!

A koronavírus-helyzet miatt a Puskás Intézet nem tud kiállításokat szervezni. Nem szeretnénk cserbenhagyni Önöket, ezért advent első vasárnapjától karácsonyig, minden nap bemutatunk egy különleges relikviát az Aranycsapat-korszakából. Most egy olyan különleges történetet mesélünk el melyben Puskás Ferenc és Kubala László egy klubcsapat mezében léptek pályára.

Puskás Ferenc és Kubala László régóta ismerték egymást. Ami a Real Madridnak Puskás, az a katalánoknak Kubala volt. A Barcelona ikonja 1951-től egy évtizeden át játszott gránátvörös-kék mezben. 1961 elején jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul. Március 26-án, a Barcelona-mezben lejátszott utolsó bajnoki mérkőzése éppen a Puskással felálló Real Madrid ellen volt. Kubala és Puskás is gólt szerzett azon az összecsapáson, azonban a 3-2-es fővárosi győzelemmel végződő találkozó előtt már biztos volt a madridiak bajnoki címe. Néhány hónappal később, 1961. augusztus 30-án került sor Kubala László búcsúmérkőzésére a Barcelona színeiben. Ekkor azonban nem csak Kubalán, de a rivális királyi gárda két sztárján, Puskás Ferencen és Alfredo Di Stéfanón is gránátvörös-kék színű mez feszült.

Di Stéfano, Kubala László és Puskás Ferenc egy csapatban

Kubala ugyanis engedélyt kapott a klubjától, hogy szabadon válassza meg azokat a játékosokat, akiket a csapatában szeretne tudni az utolsó mérkőzésén. Így fordulhatott elő az a „csoda”, hogy a Stade Reims ellen lejátszott mérkőzésen a következőképpen nézett ki a Barcelona támadósora: Kubala–Di Stéfano–Puskás. A 4–3-as katalán győzelemmel végződött mérkőzésen Di Stéfano két gólt szerzett, az egyiket Puskás, a másikat Kubala gólpasszából. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen búcsúmeccs csupán a katalán óriástól volt „búcsú”, ugyanis Kubala két évre rá, 1963-ban visszatért a pályára és négy éves „visszatérése” alatt játszott az Espanyolban, a svájci FC Zürichben, illetve a kanadai Toronto Falcons csapatánál is.

A nagy eseményre a Real Madrid egy díszes ezüsttálcát küldött Kubalának, amit Puskás Ferenc személyesen nyújthatott át barátjának.

További Hírek

 
Olimpiai aranycsapat

Puskás Ferencék hatvankilenc éve nyertek aranyérmet a helsinki ötkarikás játékokon.

Tovább olvasom
 
Isten éltesse José Santamaríát!

Ma ünnepli 92. születésnapját Puskás Ferenc legendás madridi csapattársa.

Tovább olvasom
 
Kié lesz a serleg?

Ma lesz a 14. Puskás–Suzuki-kupa döntője a Pancho Arénában.

Tovább olvasom
Még több Hír