Szűcs Sándorra emlékezünk

2020-06-03

A magyar labdarúgó–válogatott tehetséges hátvédjét 1951. június 4-én, hatvankilenc éve, koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Különleges relikviáinak egy része a Puskás Intézetben található.

Szűcs Sándor 1921–ben Szolnokon született. A polgári fiúiskola növendéke volt, majd ezt követően a MÁV Szolnoki Járműjavítójába került, ahol géplakatosnak tanult. 1938–tól az NB I–es Szolnoki MÁV SE játékosa lett. A tehetséges fiatalra korán felfigyeltek a válogatottnál is: 1941–ben, húsz évesen debütált Jugoszlávia ellen. Szolnoki időszaka alatt hétszer volt válogatott. 1944-ben Budapestre került és az Újpest/ Budapesti Dózsa játékosa lett. A lila–fehéreknél eltöltött hét éve alatt háromszor ünnepelhetett bajnoki elsőséget és további tizenkétszer húzhatta magára a címeres mezt.

A honvédelmi miniszter tiszteletdíja Szűcs Sándornak, 1945. (Szűcs Sándor-hagyaték/ Puskás Intézet)

1945–től Magyarországon a Rákosi–korszak a kezdeti átmeneti időből fokozatosan diktatúrává változott. 1945 és 1950 között a magyar labdarúgás tehetséges labdarúgói közül többen úgy döntöttek, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Zsengellér Gyula, vagy éppen a Sárosi-testvérek még legálisan mehettek Olaszországba. Egy idő után azonban a diktatúra nem hagyta ezt szó nélkül és megtiltotta a külföldre szerződést. Kubala László 1949–ben már csak engedély nélkül, egy csempész segítségével tudta elhagyni az országot. Disszidálásáért az MLSZ elérte a FIFA-nál, hogy két és fél éves eltiltást kapjon. A futballcsapatok 1950–es erőszakos átszervezése, a "disszidálástól" való hatalmi félelem életeket emelt fel, vagy tett tönkre pillanatok alatt.

Szűcs Sándor ajándékba kapott bronz labdája, 1947. (Szűcs Sándor-hagyaték/ Puskás Intézet)

Szerencsétlenségére, a Budapesti Dózsa játékosa, Szűcs Sándor sem kerülhette el a sorsát. Szűcs Sándor és Kovács Erzsi énekesnő 1948–ban ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Mivel mindkettőjüknek volt házastársa, a vezetés nem nézte jó szemmel az újdonsült pár kapcsolatát. A szerelmesek az egyre fokozódó fenyegetések hatására sem szakítottak egymással. 1950–ben úgy döntöttek, hogy embercsempész segítségével külföldre szöknek titokban. A terv azonban nem sikerült. Az embercsempész, aki az Államvédelmi Hatóság ügynöke volt, 1951. március 6–án lebuktatta a nyugatra igyekvő négyfős társaságot. Szűcs Sándor és Kovács Erzsi büntetőperét gyorsított eljárásban tárgyalta a Budapesti Katonai Törvényszék. A vádlottakon és a bírákon kívül senki sem mehetett be a terembe. Szűcséknek volt ugyan kirendelt védőjük, de egyszer sem beszélhettek vele. Szűcs Sándort 1951. május 26–án halálra ítélték. Puskás Ferenc, Bozsik József és az újpesti csapattárs, Szusza Ferenc hiába keresték fel és kértek kegyelmet Farkas Mihály honvédelmi minisztertől, addigra az ítéletet, 1951. június 4–én, már végrehajtották.

A Párt példát statuált Szűcs Sándorral, a koncepciós per elérte a célját: 1951 nyarától egészen az 1956-os forradalomig magyar futballista nem próbálkozott tiltott határátlépéssel.

További hírek