Bozsik 95

2020-11-27

1925. november 28-án Kispesten született az Aranycsapat klasszis jobbfedezete, Puskás Ferenc legjobb barátja, a népszerű „Cucu”. A Puskás Intézet relikviái közül most az ő tárgyaiból szemezgetünk.

Bozsik József 1936-ban került a Kispesti AC csapatába és hét évvel később már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban az első osztályban. 1957-ig Puskás Öcsivel azonos karriert futottak be mind klubszinten, mind a válogatottban. „Cucu” jobbösszekötőként tizenkilenc évig állt a kispesti csapat szolgálatában, 447 mérkőzésen lépett pályára és 33 gólt szerzett, emellett ötször nyert bajnokságot. 1956 végén ő is részt vett a Honvéd nem engedélyezett dél-amerikai túráján, amiért 1957-ben megfosztották katonai rendfokozatától és kitüntetéseitől.

Bozsik József Európa Kupa-aranyérme 1953-ból

1954-ben világbajnoki ezüstérmes lett. Játékosként való visszavonulása után a Budapest Honvéd szakosztályvezetője, majd edzője lett, 1974-ben egyetlen mérkőzésre a magyar válogatott kispadjára is leült, de romló egészségi állapota miatt hosszútávra már nem tudta vállalni a munkát.

További hírek