&#34Legendává avatták&#34 Puskás Ferencet

2020-12-07

Egy éve történt: Puskás Ferenc dédunokája vette át a posztumusz életműdíjat a monacói WSLA-gálán.

A tavaly negyedik alkalommal megrendezett díjátadó ceremónián Mario Andretti, Loris Capirossi, Nasser Al-Attiyah, Connie Henry és Ava Gabriela Guevara mellett posztumusz kitüntetésben részesült Puskás Ferenc. Az ünnepség helyszínére érkezett a Spanyolországban élő unoka, Réka, illetve a dédunoka, Ane is, aki Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok társaságában vehette át a díjat, amelyet egy évvel korábban Ayrton Sennának ítéltek oda. A WSLA nemcsak eredményeik, hanem egyéb értékeik, a következő generációkra gyakorolt hatásuk miatt választja ki a díjazottakat. A helyszínen a Puskás Intézet jóvoltából egy kisebb kiállítást is megtekinthettek a vendégek Puskás Ferenc relikviáiból. Szokás, hogy az ünnepeltek kézlenyomatát is megörökítik a gála előtt, így Réka Puskás és Ane De Juan is így tett a Puskás-család nevében. A posztumusz életműdíjat dédunokája, Ane vehette át Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök társaságában a fényűző ceremónián, és színpadra lépett a korábbi csapattárs, Amencio Amaro is, aki szintén méltatta a Real Madrid és a magyar labdarúgás nagy alakját.

További hírek