Az 1953. november 25–ei londoni 6–3-as magyar diadal teljesen felforgatta a futballvilágot, ugyanakkor az angolok teljesen biztosak voltak benne, hogy a budapesti „visszavágón” nem történhet meg velük ugyanaz a szégyen még egyszer. Az angoloknál a novemberi csapathoz képest csupán Merrick, Wright, Dickinson, illetve Sewell maradt a csapatban, míg nálunk a klasszikus tizenegy egy ponton változott, a bírált Budai II helyett Tóth József kezdett.

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata

A csapatkapitányok zászlócseréje a mérkőzés előtt

Az angolok csapatzászlaja

A mérkőzés Giorgio Bernardi olasz játékvezető sípszavára indult el több mint 92 ezer néző szeme láttára. Lantos már a 8. percben vezetést szerzett, majd a félidőig Puskás és Kocsis is betalált. A második félidőben Kocsis kezdte a gólgyártást, majd Tóth, Hidegkuti és Puskás volt eredményes. A vendégek szépítő gólját Broadis szerezte. Érdekesség, hogy az első mérkőzéshez hasonlóan Sebes most is pályára engedte Gellér Sándort, aki Grosicsot váltotta a kapuban a 77. percben. A 7–1-es végeredményt nem kellett magyarázni.

A nagy "visszavágó" végeredménye diafilmen

A találkozóra érkező angol szurkolók az utazási irodák nyújtotta csomag miatt általában egy hétre érkeztek Magyarországra, így a meccsen kívül volt idejük Budapestet is megtekinteni. Természetesen a korabeli magyar szóvicc ezt a tényt sem hagyta figyelmen kívül, így alakult ki a mondás: „Az angolok egy hétre jöttek és hétegyre mentek!”