Adventi kiállítás 16.

Európa Kupa-győzelem a stadionavatón

Online sorozatunk következő részében ezúttal az 1953-as Olaszország–Magyarország találkozót idézzük fel.

Az új római Olimpiai Stadion megnyitóünnepségével egybeesett találkozó döntő fontosságú volt a számunkra, hiszen egy esetleges magyar győzelem esetén mi nyertük volna az Európa Kupát, mely az akkori lebonyolítást tekintve öt éven át tartott (1948–1953), öt nemzet részvételével: Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Svájc, Olaszország. Az olaszok azt találták ki, hogy ezen az összecsapáson fognak revánsot venni rajtunk, mivel egy évvel korábban 3–0-ra legyőztük őket a Helsinki olimpia selejtezőjében (az olaszok ezt a mérkőzést nem ismerték el igazi győzelmünknek, mivel állításuk szerint ők csak a tartalékcsapattal képviseltették magukat az ötkarikás játékokon, míg mi a legjobb válogatottal álltunk ki). A vendéglátóink különböző praktikái közé tartozott, hogy nem akarták engedni, hogy a magyar edzések a mérkőzés helyszínén legyenek, továbbá, hogy mérkőzést délután 16.15-re, a legnagyobb melegre írták ki, bízva abban, hogy ezek gyengíteni fogják olimpiai bajnok csapatunkat.

A mieink kezdőcsapata

Azonban a mieink végül ünneprontók voltak az ünnepen, és Hidegkuti egy, illetve Puskás két góljával simán 3–0-ra nyertek, így legyőzve huszonnyolc év után – immár hivatalosan is – az „azurrit”. A találkozó az Európa Kupa-diadalon túl további sporttörténelmi érdekességeket is tartogatott a számunkra: az Aranycsapat ezen a találkozón futott ki először a jól ismert összeállításában: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor, illetve éppen itt történt meg a „keresztelő” is, ugyanis Szepesi György ezen a meccsen találta ki az „Aranycsapat” elnevezést. A híres rádióriporter így emlékezett az eseményre: „Rómából közvetítettem, mellettem állt az asszisztensem, az Olaszországban is légióskodó Sárosi Béla. Mondom neki, hogy kellene egy név, akkor ugrott be, hogy nevezzük Aranycsapatnak, mivel nincs még egy ilyen csapat.”

A csapatkapitány, Puskás Öcsi, évekkel később így emlékezett a meccsre: „Az olaszok legyőzését valóban az Aranycsapat legjobb mérkőzései közé kell sorolni. Előtte egy hónappal, Pesten nem tudtuk megverni az osztrákokat, így nem tűnt egyszerűnek a római meccs. De szerencsére mindenki tette a dolgát, és simán nyertünk.”

Az 1953. május 17-én lejátszott Olaszország–Magyarország Európa Kupa-mérkőzést követően az akkor már olimpiai bajnok magyar labdarúgó–válogatott, immáron az "öreg földrész" képzeletbeli trónját is elfoglalhatta, miután megnyerte az Európa Kupát.

További Hírek

 
Családban marad

Bozsik József negyvenhét éve szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

Tovább olvasom
 
Tóth Mihályra emlékezünk

A magyar labdarúgó válogatott és az Újpest kiváló játékosa, Tóth Mihály, kilencvenöt éve...

Tovább olvasom
 
Tizenhárom éve Illovszky Rudolf nélkül

2008. szeptember 23-án távozott a Vasas legendás alakja.

Tovább olvasom
Még több Hír