Magyar-osztrák meccstörténelem

Hazánk labdarúgó-válogatottja története során százharminchét alkalommal játszott Ausztriával.

Magyarország nemzeti csapata az osztrákok ellen játszotta a legtöbb hivatalos válogatott-mérkőzést. A két nemzet először 1902. október 12-én még „Bécs-válogatott” és „Budapest-válogatott” néven csapott össze az osztrák fővárosban, a találkozót 5–0-ra a „sógorok” nyerték. A meccsen pályára lépett a magyar együttesben hazánk első olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd.

A magyar válogatott gólrekordere Puskás Ferenc 1945. augusztus 20-án Ausztria ellen ölthette magára először a címeres mezt. A mérkőzésen nemzeti együttesünk 5–2-re győzött, az első gólt Puskás lőtte.

Puskás Ferenc első válogatott mérkőzésének emlékérme (Puskás Intézet)

Puskás Ferenc pályafutása során 16 fellépésen 13 alkalommal volt eredményes az osztrákok ellen. Kétszer ért el mesterhármast nyugati szomszédunk ellen: 1949. május 8-án az Európa-Kupában, valamint 1950. október 29-én egy budapesti barátságos mérkőzésen. A legendás támadó 1955. október 16-án, vagyis a 100. magyar-osztrák meccsen ugyancsak gólt szerzett.

A századik magyar-osztrák hivatalos válogatott-mérkőzés meccslabdája (Puskás Intézet)

Az Aranycsapat kiválóságának Ausztria ellen volt az utolsó fellépése a magyar nemzeti együttesben: a forradalom kitörése előtt pár nappal, 1956. október 14-én a bécsi Práterben szomorította a „sógorokat”. A barátságos mérkőzésen hazánk győzött 2–0-ra, Puskás Ferenc a 27. percben szerzett gólt. Így tehát az első és utolsó gólját is a magyar válogatottban az osztrákoknak lőtte.

A két nemzet 100. randevúja 1955. október 16-án volt az Európa-Kupában. A Népstadion rendezett meccsen az 5. percben Tichy Lajos góljával a magyarok kerültek előnybe. Grohs Herbert az 53. percben még ki tudott egyenlíteni. Ezután kiszakadt a magyar gólzsák: 61. percben Kocsis Sándor, a 65. percben Czibor Zoltán, a 67. percben Tóth József, a 82. percben ismét Czibor, s végül a 84. percben Puskás ugrasztotta talpra a magyar közönséget. Nemzeti csapatunk 6–1-re verte Ausztriát körülbelül százötezer szurkoló előtt – ez volt a tudósítások szerint a rekord nézőszám a Népstadionban.

A 100. magyar-osztrák hivatalos válogatott-mérkőzés emlékplakettje (Puskás Intézet)

A 137 összecsapáson 67 magyar győzelem, 30 döntetlen, illetve 40 osztrák siker született. Hazánk legjobbjai 299 alkalommal mattolták az ellenfelet, míg az osztrákok 252 gólig jutottak. Válogatottunk legutóbb a 2016-os Európa-bajnokságon játszott Ausztriával. A mérkőzéseink a mieink Szalai Ádám és Stieber Zoltán találataival 2–0-ra verte az osztrákokat, sőt pár nappal később csoportgyőztesként jutottak az Eb egyenes kiesés szakaszába – a kvartettben megelőzve a későbbi Európa-bajnok Portugáliát.

További Hírek

 
Családban marad

Bozsik József negyvenhét éve szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

Tovább olvasom
 
Tóth Mihályra emlékezünk

A magyar labdarúgó válogatott és az Újpest kiváló játékosa, Tóth Mihály, kilencvenöt éve...

Tovább olvasom
 
Tizenhárom éve Illovszky Rudolf nélkül

2008. szeptember 23-án távozott a Vasas legendás alakja.

Tovább olvasom
Még több Hír