Nyolcvanhat éves lenne Tichy Lajos

1935. március 21-én született a Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott kiváló futballistája, Tichy Lajos. A Puskás Intézet néhány tárgyával most a születésnaposra emlékezünk.

Tichy Lajos Budapesten született és tizenkét évesen kezdett focizni a MÉMOSZ SE-ben. 1950-ben igazolt a Bp. Lokomotív (mai nevén a BVSC) csapatához, ahol 1953-ig játszott. Ekkor igazolta le az Aranycsapat-játékosokkal teletűzdelt Bp. Honvéd. 1953. március 7-én játszotta élete első meccsét a Salgótarján ellen és rögtön gólt is szerzett, csapata 2-0-ra nyerni tudott.

Az ifjú Tichy, mögötte – kissé elmosódva – a zseni csapattárs, Puskás Ferenc (Fotó: Puskás Intézet)

Mini adidas cipő a Honvéd-játékosok aláírásával: Tichy, Puskás, Kocsis és a többiek (Fotó: Puskás Intézet)

1954-ben és 1955-ben bajnok lett a kispesti együttessel. Az 1956-os események hatására és a kulcsemberek – Puskás, Kocsis, Czibor – távozásával a csapat magyar bajnoki aranyat már nem gyűjtött be, ám 1964-ben a Magyar Népköztársaság Kupát, illetve a Közép-európai Kupát is megnyerte. 1953 és 1971 között a Honvédban 320 mérkőzésen lépett pályára és 247 gólt szerzett.

A nemzeti csapatban 1955-ben kapott először lehetőséget Oslóban és itt is egyből betalált, így sima mérkőzésen 5-0-ra vertük idegenben a norvégokat. Becenevén, „a nemzet bombázója”, a válogatottban is szépen termelte a gólokat, 72 fellépésén 51-szer volt eredményes. Három világbajnokságon vett részt: 1958, 1962, 1966 (itt kerettagként szerepelt, pályára nem lépett).  1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a válogatottal.

Az 1966-os világbajnokság magyar válogatottjának tablóképe (Fotó: Puskás Intézet)

Tichy 1966-ban súlyosan megsérült a Győr elleni mérkőzésen. Ezt követően még öt évig játszott, de már nem úgy mint azelőtt, így harminchat évesen végül feladni kényszerült labdarúgó karrierjét. 1971-től edzőként dolgozott a Honvéd ifjúsági csapatánál, majd 1976-tól a Honvéd felnőtt csapatát irányította hat esztendeig. Ami játékosként sikerült neki 1955-ben, az 1980-ban megismétlődött edzőként: huszonöt év után magyar bajnokságot nyert a Honvéddal.

1982 és 1984-ben Kuvaitban dolgozott az as-Sabáb csapatánál. 1985-től visszatért Kispestre és az utánpótlást irányította, majd 1989-től a klub szaktanácsadója lett 1999-ben bekövetkezett haláláig.

További Hírek

 
A legszebbek között

A Pancho Arénát beválasztották a világ legszebb stadionja közé.

Tovább olvasom
 
A válogatott élén

Puskás Ferenc huszonnyolc éve irányította először szövetségi kapitányként a magyar válogatottat.

Tovább olvasom
 
Puskásék Szegeden

Három éve volt a Puskás Intézet szegedi kiállítása.

Tovább olvasom
Még több Hír