Világhírű sípmesterünkre emlékezünk

Százegy esztendeje született Gere Gyula nemzetközileg jegyzett játékvezető. Hagyatékának egy része a Puskás Intézetben található.

Gere Gyula 1920. március 26–án Rákospalotán látta meg a napvilágot. A polgári foglalkozását tekintve a Magyar Nemzeti Bank banktisztviselőjeként dolgozott könyvelőként. Futball iránti rajongása okán huszonhét évesen, 1947–ben tette le a játékvezetői vizsgáját, majd végigjárva a ranglétrát végül 1955–ben debütált magyar első osztályú labdarúgó mérkőzés játékvezetőjeként. A statisztikák szerint több mint 120 hazai NB I–es találkozót vezetett, azonban az igazi hírnevet a nemzetközi porondon érte el.

Gere Gyula NB I-es bajnoki mérkőzésen, mellette a Honvéd kapitányával, Puskás Ferenccel (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága 1961–ben terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek a Nemzetközi Labdarúgó–szövetség (FIFA) keretébe. Sípmesteri munkáját és aktív nemzetközi pályafutását végül 1968–ban fejezte be ötven nemzetközi mérkőzéssel és nyolc válogatott találkozóval a háta mögött.

Gere Gyula játékvezetői felvarrója (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Az európai–labdarúgó tornák 1964–es és 1968–as selejtező–mérkőzésein három összecsapáson bíráskodott. Kiemelkedő eseményeknek számított a karrierjében, hogy 1964. április 15–én a Borussia Dortmund–FC Internazionale BEK–elődöntőn dirigálhatott, illetve hogy ugyanebben az évben, szeptember 23–án az FC Internazionale–CA Independiente Világkupa–­találkozó második döntő mérkőzésén fújhatott, több mint ötvenezer néző előtt.

Gere Gyula a Borussia Dortmund–FC Internazionale BEK–elődöntőn (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Az FC Internazionale–CA Independiente Világkupa–­találkozó meccslabdája (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Aktív játékvezetői karrierjét követően sem szakított a szenvedélyével: húsz évig dolgozott az MLSZ JB Oktatási Bizottságában. Hetvenhárom évesen, 1993. november 1–jén hunyt el.

További Hírek

 
Családban marad

Bozsik József negyvenhét éve szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

Tovább olvasom
 
Tóth Mihályra emlékezünk

A magyar labdarúgó válogatott és az Újpest kiváló játékosa, Tóth Mihály, kilencvenöt éve...

Tovább olvasom
 
Tizenhárom éve Illovszky Rudolf nélkül

2008. szeptember 23-án távozott a Vasas legendás alakja.

Tovább olvasom
Még több Hír