Magyar BEK-varázslat habfehérben

Ma este a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Real Madrid a Chelsea-vel játszik. Ezen apropóból felidézzük, hogyan teljesített a spanyolok játékosaként Puskás Ferenc a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőiben.

A BEK/Bajnokok Ligája 1955-ös indulása óta a legtöbb alkalommal, tizenháromszor a Real Madrid hódította a legjobb európai klubnak járó serleget. Puskás Ferenc a „királyi gárdával” 3 BEK-et (1959, 1960, 1966) nyert, sőt az 1960-os fináléban az Eintracht Frankfurtnak lőtt mesternégyese mai napig rekordnak számít a sorozat történetében.

Puskás Ferenc 1960-as BEK aranyérme (Puskás Intézet)

A magyar legenda a három BEK-aranyérmen kívül két ezüstéremmel is büszkélkedhet. Az 1962-es döntőben a spanyol sztáralakulat Puskás mesterhármasával a szünetben még 3–1 vezetett a Guttmann Béla irányította Benfica ellen, de a folytatásban Eusébió vezérletével 5–3-ra győzött a portugál gárda.

Puskás Ferenc 1962-es BEK ezüstérme (Puskás Intézet)

Az Aranycsapat klasszisa madridi pályafutása során 8 BEK-elődöntőben lépett pályára. Ezeken a találkozón 7 gólig jutott. Az 1958–1959-es szezonban a városi rivális Atlético Madrid elleni első meccsen Puskás góljával győztek 2–1-re a királyiak, a visszavágót, amelyet a „matracosok” 1–0-ra megnyertek a magyar játékos kihagyta. Az újrajátszott, harmadik összecsapáson ismét Puskás találatával győztek 2–1-re a „habfehérek”.

Puskás Ferenc 1959-es kicsinyített BEK serlege (Puskás Intézet)

Puskás egy évvel később a Barcelona elleni elődöntőkben is remekelt. A madridi mérkőzésen ő lőtte a madridiak második gólját, a barcelonai visszavágón pedig duplázott. A „királyi gárda”mindkét találkozón 3–1-re győzött –a párharc második Barcelona-gólját egyébként Kocsis Sándor szerezte.

Kocsis Sándor Barcelona mezben (Puskás Intézet)

Ezenkívül Puskás a belga Standart Liege és a svájci FC Zürich kapuját vette be a BEK-elődöntők során.

(A borítóképen Puskás Ferenc a BEK-trófeával a Real Madrid játékosaként)

További Hírek

 
Fritz Walter és a magyarok

Tizenkilenc éve hunyt el az 1954-es világbajnok NSZK válogatottjának csapatkapitánya.

Tovább olvasom
 
Bajnokcsapatok IV.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben relikviáink segítségével bemutatjuk a magyar bajnokcsapatokat. A negyedik részben a 136 éve alapított...

Tovább olvasom
 
Hatvanhét éves az UEFA

1954. június 15-én alapították az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA).

Tovább olvasom
Még több Hír