Kilencvenhat éves lenne Buzánszky Jenő

2021-05-03

Az Aranycsapat „Kazal” becenévre hallgató legendás játékosa, Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született. Hagyatéka a Puskás Intézetben található.

Buzánszky Jenő Újdombóváron látta meg a napvilágot. A Dombóvári Vasutasban kezdte pályafutását, majd Pécsre került, innen pedig 1947-ben a Dorogi Bányászhoz igazolt. Dorogon kezdetben csapattársak voltak Grosics Gyulával, ám a „Fekete Párducot” nem sokkal később a MATEOSZ csapata igazolta le. Buzánszky Jenő egész karrierje során végig hű maradt a városához: tizenhárom évig, az 1960-as visszavonulásáig, szerepelt az együttesben, ahol 330 fellépésén 25 gólt rúgott.

 

Buzánszky Jenő 1952-es olimpiai kitűzője (Buzánszky-hagyaték/ Puskás Intézet)

Buzánszky Jenő MLSZ-igazolványa (Buzánszky-hagyaték/ Puskás Intézet)

Aktív pályafutását követően, 1961–től 1972–ig edzőként dolgozott, majd a futball irányításában is részt vett a Komáromi, a Komárom–Esztergom Megyei, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetségben betöltött pozícióin keresztül. 2010 májusa óta az ő nevét viseli a dorogi stadion. Számos kitüntetése mellett, 2011–ben a Nemzet Sportolói közé választották, barátjával és egykori játékostársával, Grosics Gyulával együtt. Buzánszky Jenő 2015. január 11-én hunyt el.

 

 

További hírek