Edzőként is a csúcson

2021-06-02

Ötven éve, 1971. június 2-án, a Puskás Ferenc vezette Panathinaikosz BEK-döntőt játszott a holland Ajax együttesével.

Rekordhosszúságú és -gazdagságú játékos-pályafutását követően Puskás Ferenc huszonöt éves edzői karrierje alatt sem tétlenkedett. Dolgozott minden kontinensen – Kanadában, Chilében, Paraguayban, Szaúd-Arábiában, Görögországban, Egyiptomban, Ausztráliában, Spanyolországban, Magyarországon.

A Puskás-féle Pana (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

A görög klubfutball egyik legnagyobb edzői sikere máig Puskás Ferenc nevéhez kötődik: 1971. június 2-án a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (mai Bajnokok Ligája) döntőjébe jutott a Panathinaikosz csapatával, ahol a Cruyff-féle Ajax tudta csak megállítani őket szoros csatában. Az esélyesebb hollandok 2–0-ra nyertek a londoni Wembley-ben rendezett fináléban.

A finálé meccsfüzete (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

Puskás Ferenc edzést vezet (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

„Puskás Ferenc azt akarta, hogy a szurkolók közel kerüljenek a csapathoz – idézte fel az együtt töltött időt az egykori munkatárs. – Neki köszönhető, hogy létrejött a Pana-szív! A szurkolótábort beengedte az edzésekre, már a hétközi felkészülésen is ezrek ültek az Alexandria sugárúti lelátón, szóltak a rigmusok, a játékosainkat pedig ez a hangulat a legjobb teljesítményre sarkallta! A Panathinaikosz, a drukkerek és Puskás Ferenc eggyé váltak, egy családdá, csupa nagybetűvel! Ahová csak mentünk, mindenhol szurkolók vártak, Puskás pedig megszervezte, hogy a meccsek után vendégül lássuk azokat, akik elkísérték a csapatot és közösen ünnepeljük a győzelmet, vagy – erre ritkán került sor - elemezzük a vereség okait. Még a szállodába is, ahol a csapat lakott, mindenkinek szabad bejárása volt. A mi Puskásunk nem akarta elrejteni a játékosait. Manapság ez elképzelhetetlen! Még a londoni döntő előtt is naponta jöttek a görög szurkolók a Hyde Parkban lévő Royal Gardenbe, hogy megigyanak velünk egy kávét és mondjanak néhány biztató szót. Sok honfitársunknak egyébként ez a meccs volt akkoriban az egyetlen lehetősége, hogy külföldre utazzon, hiszen ne felejtsük, ’70 és ’74 között Görögországban egy katonai junta volt uralmon… Persze vezetőedzőnk szigorú is tudott lenni, ha kellett. Viktorasz Mitropulosz és Jorgosz Rokídisz egy este engedély nélkül kimenőztek. Amikor visszatértek, Puskás a bejáratnál várta őket és közölte: küldetésük véget ért, csomagolhatnak."

További hírek