Kilencvennégy éve született Kubala László

A világhíres támadó relikviáinak egy része a Puskás Intézetben található.

Kubala László Budapesten született 1927. június 10-én. Magyarországon a Ganz–ban, a Ferencvárosban, a Vasasban, Csehszlovákiában a Slovan Bratislavaban, illetve Barcelonán kívül további négy különböző külföldi klubban lépett pályára játékosként. Tizenegy éves korában került a Ganz TE–hez, majd 1945–ben leigazolta a Ferencváros. Itt csupán egy évig maradt, ötven mérkőzésén harminchárom gólig jutott és itt találkozott Kocsis Sándorral is, akivel később a Barcelonában is együtt játszott. Ezt követően a Slovanhoz igazolt, majd két évvel később a Vasasban kötött ki, igaz, itt is mindössze húsz mérkőzés erejéig. A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően Kubala László úgy érezte menni kell az országból és 1949-ben egészen Olaszországig szökött. Disszidálásáért az MLSZ elérte a FIFA-nál, hogy két és fél éves eltiltást kapjon. Amíg nem játszhatott igazolt játékosként, addig is pályára lépett: Hungária néven felkészülési mérkőzéseket játszottak a kinti magyarokból összeverbuválódott csapattal. Egy ilyen meccsen szemelték ki őt az FC Barcelona játékos-megfigyelői, és 1950. június 15-től „Kuksi” aláírt a Barcelona csapatához.

A büntetés 1951-ben lejárt és Kubala Lászlónak elindult a „spanyol kalandja”. Egy évtizedet töltött el a gránátvörös-kék klubban, amelyben a Kubala név gyakorlatilag egybeforrt a Barcelonával. „Laszi”, ahogy a spanyolok hívták, 329 mérkőzésen 256 gólt szerzett, négyszer nyert bajnokságot, ötször kupát, kétszer szuperkupát és kétszer Vásárvárosok Kupáját. Nagyon szerették Őt, mint játékosként, mint sportemberként, mint emberként egyaránt és ő is nagyon szerette Barcelonát. A katalán sikerekhez további két magyar nevet is meg kell említenünk, akik Kubala közbenjárására kerültek a klubhoz 1958-ban, ők voltak Kocsis Sándor és Czibor Zoltán, az Aranycsapat sztárjai.

Kubala László autogramkártyája, 1950/1951. (Kubala-hagyaték/ Puskás Intézet)

Különféle Kubala-matricák (Fotó: Puskás Intézet)

Labdarúgó pályafutását lezárva Kubala László edzőként folytatta a munkát. Harmincnégy éves edzői korszaka alatt, több mint kilenc klubcsapatot és két ország válogatottját irányította. Legnagyobb sikerét 1992-ben érte el, amikor a Barcelonában megrendezett olimpián, a spanyol csapat másodedzőjeként nyert aranyérmet.

Kubala a címlapon, immáron edzőként (Fotó: Puskás Intézet)

Kubala Lászlót mindenhol szerették és tisztelték. Ám sehol sem lehet olyan kultusza, mint az imádott Barcelonájában. Még megélhette, hogy 1999-ben, a klub 100. születésnapján a pártoló tagok szavazatai alapján őt választották az évszázad legjobb Barcelona-játékosának.

További Hírek

 
Salgótarjáni legenda

Tíz éve hunyt el a világbajnoki ezüstérmes Szojka Ferenc.

Tovább olvasom
 
Az aranylabdás „Császár”

Nyolcvan éve született a magyar labdarúgó-válogatott és a Ferencváros legendás alakja, a „Császár”, vagyis...

Tovább olvasom
 
Díjátadó a Groupamában

Négy éve Deák „Bamba” Ferenc felesége Östreicher Emil-díjat kapott.

Tovább olvasom
Még több Hír