Hatvanhét éves az UEFA

2021-06-14

1954. június 15-én alapították az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA).

Az UEFA a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hat kontinentális szövetségének egyike. Az európai szervezetet 1954. június 15-én a svájci Bázelben hozták létre. Az alapításnál 25 ország képviselői voltak jelen, de később még hat nemzetet elismertek alapítótagként. Az Aranycsapat szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv 1954-ben az Európai Labdarúgó-szövetség alapítói között volt, valamint 1960-ig a szervezet alelnökeként dolgozott.

Sebes Gusztáv UEFA alelnöki igazolványa (Puskás Intézet)

A szövetség székhelye 1959-ig Párizsban volt, majd átköltözött a svájci Bernbe, ahonnan 1995-ben áthelyezték Nyonba. A szervezet első elnöke a dán Ebbe Schwartz, első főtitkára pedig a francia Henri Delaunay volt. Az európai szövetségnél komoly szerepkört töltött be Barcs Sándor, akinek a javaslatára 1961-ben az UEFA létrehozta a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK). Barcs Sándor a sorozat létrehozásában szervező bizottsági tagként vett részt. A korábbi újságíró 1962-től az UEFA végrehajtó bizottságának volt tagja, illetve felelőse lett az európai válogatottaknak. Barcs 1966-tól alelnöke, 1970-től első alelnöke, majd 1971-72-ben megbízott elnöke az UEFA-nak. A futballszakember 1978-ig dolgozott a szövetségnél.

Barcs Sándor UEFA jelvénye (Puskás Intézet)

2007-ben a szervezet düsseldorfi kongresszusán a szövetség érdemrendjének smaragd fokozatával tüntette ki Puskás Ferencet. A posztumusz díjat Puskás Ferencné vette át. Szintén a németországi konferencián az UEFA Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt díszes üvegszobrocskával jutalmazta.

Puskás Ferenc smaragd fokozatú UEFA-érdemrendje (Puskás Intézet)

Az UEFA mostani főtitkára a görög Teodor Teodoridisz, jelenlegi elnöke a szlovén Aleksander Ceferin. Az Európai Labdarúgó-szövetség egyik alelnöke honfitársunk, Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.

Grosics Gyula üvegszobra (Puskás Intézet)

Az UEFA számos versenysorozatot szervez. A most zajló Európa-bajnokságot 1960 óta rendezi meg a szövetség. A Bajnokcsapatok Európa-kupáját, – amelyet Puskás Ferenc háromszor nyert meg – 1955-ben indította útjára a szervezet, majd 1992-ban átnevezték Bajnokok Ligájára (BL) a sorozatot. A második számú európai kupasorozat az Európa-liga (EL) szintén az UEFA égisze alatt zajlik, a BL-győztes és az EL-győztes szokott megmérkőzni az UEFA-szuperkupáért. A szövetség a 2021–2022-es szezonban egy új sorozatot indít, az Európa Konferencia Ligát.

(A borítóképen az UEFA Puskás Ferenc 70. születésnapjára küldött ajándéka látható.)

További hírek