Lantos Mihály és a nemzeti színek

Az Aranycsapat kiválósága hetvenkét éve játszotta első meccsét a magyar válogatottban.

Lantos Mihály 1949. július 10-én a Magyarország – Lengyelország barátságos mérkőzésen lépett először pályára címeres mezben. A debreceni találkozón a magyar csapat 8–2-re verte a lengyeleket – a mieink közül Deák Bamba négy gólt lőtt, Puskás Ferenc kettőt, Egresi Béla és Keszthelyi Mihály pedig egyet-egyet.

Az Aranycsapat tagjai az 1953-as magyar-angol mérkőzésen (Puskás Intézet)

Lantos nemzeti színekben 1952-ben olimpiai aranyat, 1953-ban Európa-kupát, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert. Játszott az olimpiai döntőben, az angol-magyar 3–6-on, vagyis az „évszázad mérkőzésén”, az egy évvel későbbi „visszavágón”, illetve az 1954-es világbajnokságon.

Lantos Mihály 1954-es világbajnokság idején kapott távirat Koós Tamástól (Puskás Intézet)

Az MTK klasszisa 53 mérkőzésén 5-ször volt eredményes a válogatottban.  Első gólját a nemzeti csapatban a törökök ellen 7–1-re megnyert olimpiai negyeddöntőben lőtte. Két évvel később az angolok ellen az ő találatával szerzett vezetést válogatottunk a 7–1-es magyar sikert hozó összecsapáson. A svájci vb-n kétszer is feliratkozott az eredményjelzőre: a Dél-Korea elleni 9–0-s csoportmeccsen, valamint tizenegyesből a brazilokkal vívott negyeddöntőben.

A magyar válogatott az 1954-es világbajnokságon (Puskás Intézet)

Lantos Mihály az utolsó gólját éppen az utolsó válogatott fellépésén szerezte. 1956. június 9-én Lisszabonban a portugálokkal 2–2-es döntetlenre végződő barátságos meccsen az ő nevéhez fűződik a magyar együttes második találata.

További Hírek

 
Családban marad

Bozsik József negyvenhét éve szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

Tovább olvasom
 
Tóth Mihályra emlékezünk

A magyar labdarúgó válogatott és az Újpest kiváló játékosa, Tóth Mihály, kilencvenöt éve...

Tovább olvasom
 
Tizenhárom éve Illovszky Rudolf nélkül

2008. szeptember 23-án távozott a Vasas legendás alakja.

Tovább olvasom
Még több Hír