Az Aranycsapat és Albánia

Ma délután a magyar válogatott Albániában játszik vb-selejtezőt. A mérkőzés előtt megnézzük a két ország közös futballmúltját.

A két válogatott eddig csupán hatszor találkozott egymással. Ezeken a mérkőzéseken hazánk ötször győzött és egyszer játszott döntetlent, valamint 19 találatig jutott. Albánia sosem nyert Magyarország ellen, sőt még gólt sem lőtt válogatottunknak.

Kubala László a magyar válogatottban

A két gárda 1947. augusztus 20-án játszott először egymás ellen. A magyarok Zsolnai János, Egresi Béla és Deák Ferenc góljaival 3–0-ra verték Albániát. Ezen a találkozón mutatkozott be címeres mezben az Aranycsapat két kiválósága: Grosics Gyula és Zakariás József. 1948-ban Tiranában „randevúztak” a csapatok. A meglepetésre gól nélküli döntetlennel zárult meccsen lépett először pályára Kubala László a magyar válogatottban. Két évvel később Budapesten nemzeti csapatunk 12–0-ra (!) verte az albánokat, ez a siker a magyar válogatott történetének legnagyobb arányú győzelme. Puskás Ferenc öt gólt, Budai II László négy gólt, Palotás Péter két találatot vállalt, illetve Kocsis Sándor is megörvendeztette a honfitársakat.

A 2014-es Magyarország – Albánia mérkőzés hivatalos programfüzete (Puskás Intézet)

Az első tétmérkőzésre a felek között 2008-ban került sor. A világbajnoki selejtezőt a mieink nyerték Torghelle Sándor és Juhász Roland góljaival a Puskás Ferenc Stadionban. A visszavágón Torghelle találatával 1–0 győztünk Tiranában.  Az eddigi utolsó ütközete 2014-ben volt a két válogatottnak. A magyar csapat Priskin Tamás tizenegyesével 1–0-ra verte barátságos meccsen az albánokat.

További Hírek

 
Családban marad

Bozsik József negyvenhét éve szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

Tovább olvasom
 
Tóth Mihályra emlékezünk

A magyar labdarúgó válogatott és az Újpest kiváló játékosa, Tóth Mihály, kilencvenöt éve...

Tovább olvasom
 
Tizenhárom éve Illovszky Rudolf nélkül

2008. szeptember 23-án távozott a Vasas legendás alakja.

Tovább olvasom
Még több Hír