Búcsú Fazekas Árpádtól

2018-09-10

Ma délután a Fiumei úti temetőben eltemették Fazekas Árpádot, a nyolcvannyolc éves korában elhunyt kapuslegendát.

Fazekas Árpád 1930. június 23-án született a Szombathely melletti Kámon nevű településen. Pályafutását a Szombathelyi Pamutban kezdte, majd a Szombathelyi MTE-ben folytatta. Ezt követően kisebb pécsi kitérőt követően a Bp. Dózsába (1953–1954) igazolt. 1955-től a Vörös Lobogó következett egy évig, amelynek színeiben válogatott labdarúgó lett. 1955-ben, Grosics Gyula eltiltása miatt, ötször szerepelt a nemzeti tizenegyben, így tágabb értelemben Aranycsapat-tagnak tekinthető. 1955. október 16-án, a 100. magyar-osztrák mérkőzésen a Fazekas – Buzánszky, Kárpáti, Lantos – Bozsik, Szojka, Kertész – Kocsis, Tichy, Puskás, Czibor összeállítású tizenegy futott ki a pályára és végül fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a "sógorok" felett. Az 1956-os forradalom leverését követően elhagyta az országot, és a Bayern München kapusaként védett 1957-től 1961-ig. Itt kulcsszerepet játszott a müncheniek történetének második világháború utáni első trófeája, az 1957-es Német Kupa megnyerésében. A bajor klub részéről Fazekas Árpádot egész életén át nagy tisztelet övezte. A Bayern München 2005-ös szurkolói szavazásán a kapusok közötti rangsorban az ötödik helyen végzett Sepp Maier, Oliver Kahn, Raimond Aumann és Jean-Marie Pfaff mögött.
A Bayern után a Hessen Kasselban (1961–1962) és a belga Anderlechtben (1962–1963) játszott még. A belga csapattal a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a negyeddöntőig meneteltek, legyőzve a Puskás Ferenccel felálló Real Madridot.

Fazekas Árpád hagyatékának egy része a Puskás Intézet gyűjteményét gazdagítja.


 

 

További hírek