Mindenszentek napja alkalmából idén az Aranycsapat játékosaira emlékezünk, akik közül sajnos már mindenki távozott az élők sorából, mégis emlékezetünkben köztünk élnek tovább, így válva legendákká.
„Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló" – írta Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versében. És valóban nincsenek már köztünk fizikai létükben. A klasszikus Aranycsapat-tagok közül elsőnek Zakariás József távozott 1971-ben, alig negyvenhét évesen. Majd Bozsik Cucu, Kocsis Sándor és sorban a többiek is. 2006-ban aztán a csapatkapitány, Akadémiánk névadója, Puskás Öcsi bácsi is visszaadta lelkét a Teremtőnek. A két utolsó hírvivő, Grosics Gyula 2014-ben, majd Buzánszky Jenő 2015-ben hunytak el. Két évvel ezelőtt, a szintén Aranycsapat–tag Tóth II József, majd tavaly, a csapat „tizenkettedik játékosa”, Szepesi György is meghalt.
A 2018–as évet követően, idén is folytatódott az Aranycsapat tiszteletére életre hívott emlékév, megannyi megemlékezéssel, kiállítással. A Puskás Intézet Aranycsapat–vándorkiállítása 2019–ben Budapesten, Zalaegerszegen, Csepelen, Komáromban, Barcelonában, illetve az erdélyi Tusnádfürdőn mutatta meg a nagyközönségnek a hajdani kiválóságok relikviáit. Ezek az emberek ugyanis nemcsak kiváló sportolók, hanem nagyszerű emberek is voltak a futballpályán, illetve a civil életben egyaránt. Emberek tudtak maradni egy olyan embertelen korszakban, melyben a becsületességet, őszinteséget sokkal inkább üldözték, minthogy elismerték volna. A kiváló sportteljesítmény mögött azonban példát tudtak mutatni és ezt a példamutatást tiszteljük mind a mai napig, ha a híres Aranycsapatról beszélünk.
