A Vasas-család atyja

2022-09-23

Tizennégy éve hunyt el Illovszky Rudolf.

A legendás szakember 1922-ben született Budapesten. Illovszky Rudolf az MTK-ban kezdett futballozni, majd 1941-ben került a Vasashoz. Az angyalföldi gárdában 1941 és 1956 között 270 bajnoki mérkőzésen 87 gólt szerzett. 1955-ben tagja volt a Vasas első Magyar Kupa-győztes csapatának, Illovszkyék a kupadöntőben a Puskás Ferenccel felálló Budapest Honvédot verték 3–2-re. Illovszky a magyar labdarúgó-válogatottban 1945 és 1948 között háromszor játszott.

A Vasas három éves programtervezete. (Fotó: Puskás Intézet)

Visszavonulása után szakvezetőként dolgozott. Először 1957-ben nevezték ki a Vasas élére, mivel elődje, Baróti Lajos szövetségi kapitány lett. Szeretett klubját hét ízben irányította. A gárda trénereként négyszer nyert magyar bajnokságot, háromszor volt Közép-európai Kupa-győztes és egyszer megnyerte a magyar kupát.

Illovszky Rudolf 1977-es Közép-európai Kupa ezüstérme. (Fotó: Puskás Intézet)

A nemzeti csapatnál először pályaedzőként kapott feladatot, aztán 1966-ban egy évre ő lett a szövetségi kapitány. A második periódusa a válogatott élén 1971 és 1974 között volt. Illovszky vezetésével 1972-ben a nemzeti együttes a negyedik helyen végzett az Európa-bajnokságon, az olimpiai válogatott pedig ezüstérmet szerzett a müncheni ötkarikás játékokon.

ILLOVSZKY RUDOLF – NÉVJEGY

Született: 1922. február 22., Budapest

Elhunyt: 2008. szeptember 23., Budapest

Posztja: támadó

Válogatottság (1945–1948): 3 mérkőzés/ - gól

Klubjai játékosként: MTK (1933–1941), Vasas (1941–1955)

Sikerei játékosként: Magyar Kupa-győztes (1955)

Csapatai edzőként: Vasas (1957–1963, 1965, 1967–1969, 1974–1977, 1982–1983, 1984–1986, 1995), magyar válogatott pályaedzője (1963–1966), magyar válogatott szövetségi kapitánya (1966–1967, 1971–1974), Pierikosz (1970–1971), Admira Wacker (1978–1979)

Kiemelkedő eredményei edzőként: 4-szeres magyar bajnok (1960–1961, 1961–1962, 1965, 1976–1977), Magyar Kupa-győztes (1986), 3-szoros Közép-európai Kupa-győztes (1962, 1965, 1983), Európa-bajnoki negyedik (1972), olimpiai ezüstérmes (1972)

További hírek