Ábel

2022-12-27

Zsengellér Gyula születésének 107. évfordulóján a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatottban nyújtott teljesítményére emlékezünk.

A négyszeres magyar bajnok támadó 1915. december 27-én született Cegléden. Zsengellér Gyula, becenevén Ábel az Újpest játékosaként mutatkozott be 1936. december 12-én a magyar labdarúgó-válogatottban. A magyar élvonal ötszörös gólkirálya a labdarúgó-válogatottban 1936 és 1947 között 39 meccsen 32 alkalommal mattolta az ellenfeleket. 1938-ban a Görögország elleni világbajnoki selejtezőn mesterötösöt (!) ért el, a magyar válogatott pedig 11–1-re győzött, s kijutott az 1938-as franciországi világbajnokságra.

Zsengellér a nemzeti csapattal részt vett a vb-n, ahol döntőt kivéve minden mérkőzésen betatált. A magyar együttes második helyen végzett, míg Zsengellér 5 találatig jutott a tornán így Sárosi Györggyel holtversenyben a második helyen lett góllövőlistán. Egy évvel a világbajnokság után Németország kapuját vette be háromszor, míg 1943-ban az ő négy góljával nyert Magyarország 4–2-re Bulgária vendégeként. Utolsó mérkőzése válogatottban 75 éve, 1947. augusztus 20-án volt. Az Albánia elleni Balkán-kupa találkozón, hazánk 3–0-s győzelmet aratott Budapesten. Az 58. percben Zsengellér Gyula a sérült Zsolnai János helyét vette át, viszont az albánok hevesen tiltakozni kezdtek, de tolmács nélkül senki nem értette, hogy miért. Négy perc után derült ki, hogy a kupa szabályai nem adnak lehetőséget a játékoscserére. Bár ezt a mieink vitatták, de Zsolnainak vissza kellett térnie a pályára Zsengellér helyére. Zsengellér csupán négy percet töltött a gyepen, de így ő is Balkán-kupa-győztes lett 1947-ben.

A legenda szerint Zsengellér Gyula keresztelte el az addig Svábnak becézett Puskás Ferencet Öcsinek, amikor 1945-ben, Puskás első válogatott mérkőzésén, az első gólja előtt lepasszolta neki a labdát, és azt kiáltotta: "Öcsi, lődd be!"

(Borítókép: fotó Puskás Ferenc aláírásával, balról jobbra: Hugo Sánchez, Puskás Ferenc, Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc és Deák "Bamba" Ferenc az 1997-es IFFHS-gálán.)

További hírek