Tizennyolc éve hunyt el a magyar labdarúgó-válogatott rekorder szövetségi kapitánya.
Kratochfill Lajos a székelyföldi Baróton látta meg a napvilágot 1914. augusztus 19-én, később a szülővárosa után változtatta nevét Baróti Lajosra. Az édesapja, aki tanár volt, az első világháborút követően nem tett hűségesküt a román államnak. Így a családnak el kellett hagynia otthonát és át kellett áttelepülnie Hatvanba, innen Szegedre költözött. Baróti Lajos 1928-tól lett a Szegedi AK játékosa és 18 évet húzott le a klubnál. Az 1940–1941-es szezonban harmadik volt a csapattal az NB I-ben. Baróti 1946-ban a Győri ETO csapatába igazolt, két évet töltött az együttesnél, majd lábtörés miatt abba kellett hagynia a pályafutását. Baróti Lajos a magyar labdarúgó-válogatottban kétszer szerepelt, 1939-ben, illetve 1941-ben egy-egy alkalommal. 1935-ben a Főiskolai Világbajnokságon aranyérmet nyert. A sporttal párhuzamosan jogot hallgatott az egyetemen, amiből 1940-ben abszolutóriumot szerzett. Katonaként megjárta a második világháborút, 1945 végén tért haza a hadifogságból.
Vasas első kupagyőztes csapatának a tablója. (Fotó: Puskás Intézet)
Baróti Lajos 1953-ban vette át a Vasas SC irányítását és első jelentős edzői eredményeit a klub mestereként érte el, ezek az eredmények az angyalföldi klub történetek első sikerei is voltak.1955-ben a Népstadionban rendezett első kupadöntőben a Vasas 3–2-re verte a Puskás Ferenccel felálló Budapesti Honvédot, így a XIII. kerületi együttes először lett kupagyőztes. Egy évvel később a Közép-európai Kupában (KK) a Rapid Wien ellen aratott 9–2-es kiütéssel (a 3–3-as és az 1–1-es döntetlen után ez volt a harmadik mérkőzés) arattak győzelmet Barótiék. 1957 tavaszán aztán elérkezett a legédesebb siker, a Vasas története során először nyerte meg a magyar bajnokságot. Ugyanebben az évben Baróti Lajos csapata címet védett a KK-ban. Az aranyérmek után Bukovi Márton helyett Baróti Lajost bízták meg a magyar válogatott irányításával. Angyalföldre 1972-ben tért vissza két esztendőre és az 1972–1973-as szezonban ismét magyar kupa-győzelemre vezette a gárdát.
Baróti Lajos levele Lóránt Gyulának. (Fotó: Puskás Intézet)
Másik nagyon sikeres időszaka az Újpest alkalmazásában töltött évei voltak. Baróti Lajos 1967-től 1971-ig dirgálta az Újpesti Dózsát, amellyel háromszor nyert magyar bajnokságot és kétszer volt magyar kupa-győztes. A legendás szakember külföldön a perui válogatott élén, az osztrák Wacker Innsbruck gárdájánál és portugál Benficánál vállalt munkát. A lisszaboni együttesnél sikerült a „nagyelőd” Guttmann Béla nyomdokába lépnie, hiszen az 1980–1981-es szezonban portugál bajnoki címet és portugál kupa-győzelmet ünnepelhetett. Barótinak a Benfica volt az utolsó csapata szakvezetőként.
Baróti Lajos (jobbról a második, fehérben) a magyar labdarúgó-válogatott kispadján, az 1960. május 22-i Magyarország – Anglia (2–0) mérkőzésen. (Fotó Puskás Intézet)
Baróti Lajos a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként két ízben dolgozott: 1957 és 1966 között, majd 1975 és 1978 között dolgozott. Baróti 117 alkalommal ült a nemzeti csapat kispadján, nála többször senki sem irányította a válogatottat. Mérlege 62 győzelem, 27 döntetlen és 28 vereség. Hazánkat négyszer jutatta ki a labdarúgó-világbajnokságra, 1958-ban, 1962-ben (ötödik hely), 1966-ban (hatodik hely), és 1978-ban. Az angliai torna után távozott a válogatott éléről, viszont Magyarország nem jutott ki sem az 1970-es és sem az 1974-es vb-re, az 1978-as argentin tornára ismét ő vezette ki nemzeti együttesünket. (A labdarúgó-világbajnokságok általános statisztikája szerint, Baróti és további négy szövetségi kapitány – a német Sepp Herberger, az angol Walter Winterbottom, a német Helmut Schön, illetve a francia Henri Michel – a világbajnokságokon négyszer vehettek részt szakemberként.) Baróti talán legnagyobb sikerei a válogatott élén az 1960-ban elért Európa-kupa második hely, és az 1964-es Európa-bajnoki bronzérem volt.
(A borítóképen Sárosi László, Menczel Iván és Baróti Lajos a Ferihegyi repülőtéren 1962. május 9-én, a magyar labdarúgó-válogatott olaszországi utazása előtt, fotó: Puskás Intézet/Menczel-hagyaték.)
