Búcsú

2021-12-20

Puskás Ferenc 65 éve játszotta utolsó tétmérkőzését a Budapest Honvéd színeiben.

A Bajnokcsapatok Európa-kupája 1956–1957-es kiírásában Magyarországot a Budapest Honvéd képviselte. A kispestiek a nyolcaddöntőben kapcsolódtak be a kupasorozatba. A legjobb 16 között a spanyolországi Athletic Bilbao várt Puskás Ferencékre. Az első meccsen a magyar csapat volt a pályaválasztó, de az 1956-os forradalom miatt a két gárda felcserélte a pályaválasztói jogot, bízva abban, hogy a visszavágóra már konszolidálódik a helyzet Budapesten.

Az Athletic Bilbao – Budapest Honvéd BEK-párharc kitűzője (fotó: Puskás Intézet)

Az első mérkőzést november 22-re tűzték ki. A forradalmi események miatt a kispestiek igyekeztek elérni, hogy az együttes már jóval korábban kiutazhasson és felkészülhessen a bilbaói találkozóra. Ezt a legfelsőbb politikai vezetőségnek kellett jóváhagynia. Az engedélyt október 29-én Vas Zoltán közellátási kormánybiztostól kapták meg Puskásék. Ezt később engedélyezte Nagy Imre, a minisztertanács elnöke is.  A csapatot Bécsben érte a hír, hogy szovjet tankok bevonultak Budapestre. A Budapest Honvédot hazarendelték, de Bozsik Józsefék nem tértek haza. A gárda más magyar csapatok sztárjaival (Szusza Ferenc, Lantos Mihály, Kis Szolnok István, Sándor Károly, Grosics Gyula Bagoly Bertalan) kiegészülve a bilbaói mérkőzésig gálameccseken játszott. Aztán november 22-én bilbaói San Mamés Stadionban a hazaiak 3–2-re győztek a kispestiek ellen.  A vörös csillagos Honvéd-címert eltávolították a mezről a játékosok, akik közül a találkozón Budai II László és Kocsis Sándor volt eredményes.

A Budapest Honvéd – Athletic Bilbao mérkőzés műsorfüzete (fotó: Puskás Intézet)

A budapesti helyzet miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Brüsszelbe helyezte át a visszavágót. A december 20-i összecsapásig Puskásék továbbra is gálamérkőzésekből tartották el magukat. A belgiumi mérkőzésen már a gárdával volt Guttmann Béla és Sebes Gusztáv is. A visszavágó elején Merodio Armando révén a vendégek kerültek előnybe, de Budai II gyorsan egyenlített. Aztán 1–1-es állásnál Faragó Lajos kapus sérülése miatt Czibor Zoltán vállalta, hogy beáll a kapuba, öt perc alatt kapott két potya gólt. A magyarok Kocsis és Puskás góljaival 3–3-s döntetlenre mentették a meccset, de 6–5-ös összesítéssel az ellenfél jutott tovább. A kiesés után nem sokkal kezdődött el a Budapest Honvéd letiltott dél-amerikai túrája, ahol Puskás, Kocsis és Czibor utoljára szerepelt csapatban.

További hírek