Fekete László 70

2024-04-14

Ma lenne 70 éves az Újpest európai ezüstcipős kiválósága.

Fekete László, becenevén „Golyó” 1954. április 14-én született Budapesten. A BVSC-ben nevelkedett, majd 1970-ben került a korszak egyik legjobb magyar klubcsapatához, az Újpesthez. Fekete László az ötszörös bajnoki címvédő játékosaként az 1973–1974-es szezonban mutatkozott be az NB I-ben. Az első meccsén az élvonalban 1973. szeptember 22-én az MTK elleni 4–1-es hazai bajnokin rögtön góllal debütált. A kiváló támadó kisebb-nagyobb megszakításokkal 1985-ig futballozott Újpesten (az 1982–1983-as idényben a Volán SC-vel megnyerte az NB II-őt, az 1984–1985-ös szezont pedig az osztrák Sturm Graznál töltötte). A lila-fehér klubbal négyszer volt magyar bajnok, nyert magyar kupát és az 1978–1979-es szezonban ő bizonyult az NB I legjobb góllövőjének 31 találattal. Ezzel a teljesítményével pedig európai ezüstcipős lett.

Fekete László az újpesti csapatfotón (fotó: Puskás Intézet/Bene-hagyaték)

Első idényében a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) az elődöntőig menetelt az Újpesttel. A legjobb nyolc között a Spartak Trnava elleni visszavágón ő egyenlített a Megyeri úton, amelynek köszönhetően a magyar együttes eljutott a tizenegyespárbajig. Negyven évvel ezelőtt, a BEK-elődöntőben a világ egyik csapatával, a későbbi győztes Bayern Münchennel találkoztak Fekete Lászlóék. A Népstadionban 1–1-re végeztek a felek, azonban a müncheni visszavágón Franz Beckenbauerék 3–0-ra legyőzték az Újpestet. (Magyar klubcsapat azóta sem jutott ilyen magasságokba a legrangosabb európai kupasorozatban.)

Az 1976. szeptember 8-i Svédország–Magyarország (1–1) barátságos mérkőzés programfüzete (fotók: Puskás Intézet)

Fekete László 1973-ban U23-as Európa-bajnokságot nyert. A magyar labdarúgó-válogatottban ötven éve, az első Zalaegerszegen rendezett válogatott-mérkőzésen, 1974. március 31-én kapott először lehetőséget Bulgária ellen. Az újpesti támadó 1974 és 1979 között 21 találkozón 5 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. 1976. május 22-én az ő góljával nyert Magyarország 1–0-ra barátságos mérkőzésen Franciaországgal szemben a Népstadionban. Négy nap múlva pedig a Szovjetunió ellen talált be az 1–1-re végződő barátságos meccsen. Fekete László a legjobb teljesítményét talán 1979-ben a debreceni Európa-bajnoki selejtező során nyújtotta a címeres mezben, miután a duplájának is hála hazánk 3–1-re verte Finnországot.

Fekete László gólöröme a Népstadionban a franciák elleni fejese után (fotó: Képest Sport, 1976.május 25., 23. évf./21. szám) 

Fekete László 1985-ben hagyta ott végleg Újpestet, rövid ideig még Komlón futballozott, majd pár év kihagyás után alacsonyabb osztályú osztrák klubokban „vezetett le”. Az újpesti kiválóság 10 éve, nem sokkal a 60. születésnapja előtt, 2014. március 4-én hunyt el.

NÉVJEGY: FEKETE LÁSZLÓ

Született: 1954. április 14., Budapest

Elhunyt: 2014. március 4., Budapest

Posztja: támadó

Válogatottság/gól (1974–1979): 21/5

Klubjai: BVSC (1967–1970), Újpesti Dózsa (1970–1982), Volán SC (1982–1983), Újpesti Dózsa (1983–1984), Sturm Graz (osztrák, 1984–1985), Újpesti Dózsa (1985), Komló Bányász (1985), SK Pama (osztrák, 1988–1989), SK Pachfurt (osztrák, 1989–1990)

Kiemelkedő eredményei: U23-as Európa-bajnok (1973), BEK-elődöntős (1973–1974), 4-szeres magyar bajnok (1973–1974, 1974–1975, 1977–1978, 1978–1979), 2-szeres magyar bajnoki ezüstérmes (1976–1977, 1979–1980), magyar bajnoki bronzérmes (1975–1976), 2-szeres magyar kupa-győztes (1975, 1982*a csapat tagja volt, de a kupasorozatban nem játszott), NB II-es bajnok (1982–1983), magyar gólkirály (1978–1979: 31 góllal), Európai ezüstcipős (1978–1979: 31 góllal)

További hírek