GYÁSZ: elhunyt Pelé

2022-12-29

82 éves korában elhunyt minden idők egyik legjobb labdarúgója, a háromszoros világbajnok Edson Arantes do Nascimento, Pelé.

A brazil legenda 1940. október 23-án született Três Coraçõesben. 1952-ben a Bauru AC-ben kezdett futballozni.Négy évvel később igazolta le a Santos, ahol már 15 évesen debütált a felnőtt csapatban. A Santos gárdájával hatszor nyert brazil bajnokságot, São Paulo állami bajnokságot pedig tízszer volt. Dél-Amerika legjelentősebb trófeáját, a Libertadores-kupát 1962-ben és 1963-ban emelhette magasba – a ’62-es finálé harmadik meccsén duplázott Guttman Béla csapata, a Penarol ellen, a ’63-as döntő második találkozóján pedig az ő góljával győzött 2–1-re a Santos az argetin Boca Juniors ellen. Szintén kétszer nyert Világkupát: 1962-ben a Benfica elleni első mérkőzésen duplázott, majd a lisszaboni visszavágón mesterhármast ért el. Egy évvel később az AC Milan elleni három találkozó során kétszer is duplázott.

Pelé Puskás Ferenc születésnapjára küldött meze. (Fotó: Puskás Intézet)

Pelé a nemzeti csapatban is rendkívüli sikereket ért el. Tizenhat évesen debütált a brazil labdarúgó-válogatottban, amelyben 1957 és 1971 között 92 alkalommal lépett pályára és 77 gólt szerzett. Ezzel Neymarral közösen vezeti a brazil válogatott gólövőlistáját. 1958-ban a svédországi világbajnokságon még nem volt 18 éves, amikor megnyerte az első vb-jét. A stockholmi döntőben Brazília 5–2-re győzött, Pelé pedig duplázott a házigazdák ellen. Négy múlva ismét világbajnok lett, de sérülés miatt a chilei tornán csak az első két mérkőzésen szerepelt. 1970-ben újra megnyerte a labdarúgás legértékesebb trófeáját, az olaszok elleni fináléban az ő góljával kerültek előnybe a brazilok, akik 4–1-re verték ellenfelüket. Pelé a futball történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa.

Pelé Grosics Gyulának dedikált fotója. (Fotó: Puskás Intézet)

Pelé jó barátságot ápolt Puskás Ferenccel és az Aranycsapat tagjaival. A magyar labdarúgó-válogatott gólrekorderével először 1959-ben találkozott a Real Madrid – Santos (5–3) mérkőzésen. A két világsztár több gálamérkőzésen játszott együtt és több futballeseményen találkoztak. A két futballóriás egyik kedvenc közös pillanata az volt, amikor egy ausztráliai nyári táborban – ahol mindketten oktatóként vettek részt – Puskás olyan bemutatót tartott a helyi gyerekeknek, amitől mindenkinek leesett az álla. Pelé elmondása szerint ezután mindenki számára egyértelművé vált, hogy az alacsony, enyhén pocakos Puskás miért is minden idők egyik legnagyobb futball-legendája. Pelé szerepelt a Puskás Ferencről szóló PUSKÁS HUNGARY dokumentumfilmben.

Grosics Gyula, Kárpáti György (háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó), Pelé és Puskás Ferenc. (Fotó: Puskás Intézet)

NÉVJEGY: PELÉ 

Születési név: Edson Arantes do Nascimento

Született: 1940. október 23.,Tres Coracoes (Brazília)

Elhunyt: 2022. december 29., São Paulo (Brazília)

Posztja: csatár

Válogatottsága/góljai: 92/77 (1957–1971)

Csapatai: Bauru AC (brazil, 1953–1956), Santos (brazil, 1956–1974), New York Cosmos (amerikai, 1975–1977)

Kiemelkedő eredményei: 3-szoros világbajnok (1958, 1962, 1970), 2-szeres Libertadores-kupa-győztes (1962, 1963), 2-szeres Interkontinentális Kupa-győztes (1962, 1963), 6-szoros brazil bajnok (1961, 1962, 1963, 1964, 1965, 1968), 10-szeres paulista bajnok (1958, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1967, 1968, 1969, 1973), 4-szeres Rio-Sao Paulo-bajnok (1959, 1963, 1964, 1966), Soccer Bowl-győztes (1977)

Pelé emlékét kegyelettel őrizzük!

(A borítóképen Pelé és Puskás Ferenc az 1959-es Real Madrid – Santos /5–3/ mérkőzésen.)

További hírek