Guttmann kalandjai

2022-01-27

1899. január 27-én született a legendás Guttmann Béla, akinek kivételes pályafutását relikviáink segítségével idézzük fel.

A fővárosi születésű szakember játékosként kétszer nyert magyar bajnokságot (az MTK-val 1921-ben és 1922-ben), egyszer osztrák (1925-ben), illetve négyszer szerepelt a magyar válogatottban.

Újpesti aranyérem az 1946–1947-es szezonból. (Fotó: Puskás Intézet)

Guttmann Béla első magyar klubcsapata szakvezetőként, az Újpest volt. A lila-fehéreket két ízben irányította (1938 és 1940 között, illetve 1947-ben). A gárdával 1939-ben magyar bajnokságot és Közép-európai Kupát (KK) nyert, majd nyolc évvel később ismét elhódította bajnoki trófeát.

Kocsis Sándor és Czibor Zoltán a Barcelona történetének első BEK-döntős gólszerzői. (Fotó: Puskás Intézet)

A legendás szakvezető legnagyobb sikereit a lisszaboni Benfica élén érte el. Kétszer ülhetett fel Európa trónjára. Az 1961-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntőjében Guttmann csapata a Barcelonát verték 3–2-re – a gránátvörös-kékek góljait Kocsis Sándor és Czibor Zoltán szerezte.

Puskás Ferenc 1962-es BEK-ezüstérme. (Puskás-hagyaték/Puskás Intézet)

Egy évvel később Puskás Ferencet és a Real Madrid drukkereit szomorította a lisszaboni gárda. A finálé szünetében Puskás Ferenc mesterhármasával még a Real Madrid vezetett, ám a fiatal Eusébio vezérletével fordítottak Guttmannék, 5–3-ra győztek. A magyar szakvezető a siker után extraprémiumot kért a Benfica elnökétől, António Mundrungától, aki azt felelte, hogy ez nem szerepel a szerződésében. Ezért Guttmann Béla távozott Lisszabonból, s azzal „átkozta meg” korábbi csapatát, hogy az száz évig ne nyerjen nemzetközi kupát. A „Guttmann-átok” azóta is tart: a portugálok 1962 óta öt BEK-döntőt, egy UEFA Kupa-döntőt, két Európa-liga-döntőt és egy Interkontinentális Kupa-finálét buktak el.

Puskás Ferenc emlékplakettje, amelyet a Benficától kapott az 1962-es BEK-döntő 25. évfordulójára (Puskás-hagyaték/Puskás Intézet)

Guttmann Béla fantasztikus edzői pályafutása során Magyarországon irányította az Újpestet, a Vasast és a Kispesti AC-t. Külföldön olyan nagycsapatoknál dolgozott, mint a portugál Benfica és Porto, a brazil Sao Paulo, az uruguayi Penarol, vagy az olasz AC Milan. Guttmann háromszor nyert portugál bajnokságot, kétszer BEK-et, kétszer magyar bajnokságot, egyszer portugál kupát, egyszer Sao Paulo állami bajnokságot, illetve egyszer KK-t.

Guttman Béla 1981-ben Bécsben hunyt el.

További hírek