Húsz éve Mátrai nélkül

2022-05-29

2002. május 29-én hunyt el a 81-szeres magyar válogatott Mátrai Sándor.

A kiváló játékos 1932-ben született Nagyszénáson. A sportpályafutását atlétaként kezdte: rövidtávfutóként itthon a legjobbak közé tartozott, a 4×100-as váltónak első számú tartalékja volt. Eleinte tagja volt a helsinki olimpiára készülő 4×100-as futóváltónak is – később aztán kikerült. 1953-ban igazolt át Orosházáról a Ferencvároshoz, ahol Deák „Bamba” Ferenc utódjának tartották. Nem kezdett rosszul, első bajnokiján 1953. március 15-én a Szombathely elleni mérkőzésen négy gólt szerzett. Aztán másfél év múlva a Fradi védőgondjai miatt már a védelemben kellett helytállnia. A zöld-fehéreket 15 éven át erősítette, a klubbal háromszor volt magyar bajnok (1962-1963-ben, 1964-ben, 1967-ben), egyszer nyert kupát (1958-ben), legnagyobb sikere pedig a Vásárvárosok kupája-győzelem volt (1965-ben).

Mátrai Sándor Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ-től) kapott emlékplakettje. (Fotó: Puskás Intézet)

A válogatottban 1956 és 1967 között 81 alkalommal szerepelt. Első mérkőzése a nemzeti csapatban 2000-ben vált hivatalosan is az első válogatottságává. A Libanon elleni barátságos mérkőzést csak 44 év múlva iktatták be a magyar válogatott mérkőzéseinek sorába. Így Mátrai háromszor lépett pályára Puskás Ferenccel közösen a címeres mezben. Mátrai három világbajnokságon (1958, 1962, 1966) játszott, valamint 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert a magyar válogatott tagjaként.

Mátrai Sándor emlékplakettje, amelyet az 1966-os brazilok elleni 3–1-es győzelem 25. évfordulójára kapott.

Mátrai Sándor 69 éves korában, 2002. május 29-én hunyt el Budapesten.

 

További hírek