Isten éltesse, Andrusch Józsefet!

2022-03-31

66 éves a magyar válogatott korábbi kapusedzője.

Andrusch József 1956. március 31-én született Budapesten. Pályafutását az Újpestnél kezdte, majd 1974-től másodosztályú csapatokban védett (Hódmezővásárhelyi Porcelán: 1974-1975, Fősped Szállítók: 1975-1976: Volán SC: 1976-1980, Dorogi AC: 1980-1982). Az élvonalban 1982. október 24-én a Budapest Honvéd kapusaként mutatkozott be a Vasas ellen. A fővárosi piros-feketékkel háromszor volt magyar bajnok (1984-ben, 1985-ben és 1986-ban), valamint egyszer nyerte meg a Magyar Kupát (1985-ben.) 1987-ben, öt év után hagyta el a kispesti klubot, s igazolt a Vasashoz, amelyet 1990-ig erősített. A magyar válogatott portáját 1984 és 1986 között 5 alkalommal őrizte.

Andrusch József fényképes igazolványa a Törökország – Magyarországi világbajnoki selejtezőre. (Fotó: Puskás Intézet)

Visszavonulását követően II. kerületi Labdarúgó Utánpótlás Egyesületben, majd az újpesti utánpótlásban dolgozott. 2010 és 2016 között volt a magyar válogatott kapusedzője. Ezután megfordult a Vasas, az MTK, majd a Diósgyőr szakmai stábjában.

Isten éltesse, Andrusch Józsefet!

További hírek