Kocsis 90

2019-04-08

Idén lenne kilencven éves az Aranycsapat és az FC Barcelona legendás támadója, Kocsis Sándor. Az egykori kiváló magyar játékos emléke előtt adózva a Puskás Intézet közreműködésével rendeztek emlékestet a barcelonai Királyi Palotában.

A megnyitón Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, Kocsis Sándor igazi sportember volt. „Egészen kivételes tehetség volt, még azon rendkívüli labdarúgók közül is kiemelkedett, akik az Aranycsapatban, vagy az FC Barcelonában futballoztak. Kocsis és társai életét a történelem is befolyásolta, hiszen kénytelenek voltak elhagyni hazájukat. Ezzel Magyarországot hatalmas veszteség érte, viszont Barcelona lakóinak nagy örömöt okozott: éveken át testközelből csodálhatták Czibort Zoltánt, Kubala Lászlót, és Kocsis Sándort.” Az államtitkár asszony a magyar korona replikájával lepte meg Kocsis Sándor gyermekeit.

Az FC Barcelona szintén képviseltette magát az eseményen. Josep Maria Bartomeu, az egyesület elnöke nagyon fontosnak tartja, hogy ápolják a legenda emlékét. „Nagyon kedves este ez számunkra, amely még jobban megerősíti a szeretetünket az FC Barcelona iránt. Amikor Kocsis Sándor játszott még nálunk, akkor nagyon kicsi voltam, de mi mindig elismertük, hogy Kocsisék megváltoztatták klubunk életét. Kocsis nemcsak remek labdarúgó, de remek ember is volt.” Egykori egyesülete „Kocsis 90” feliratú mezzel kedveskedett Kocsis három gyermekének, Elizának, Ágnesnek és Sándornak.

 

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke bemutatta a közönségnek „Kocsis Sándor, a levegő ura” című könyvet. „Kocsis Sándor valódi király volt, akit az 1954-es világbajnokságon koronáztak meg. A magyar sportolók közül ő volt az egyik legnépszerűbb. Kétszer kellett szeretett otthonának búcsút mondani: először, amikor Ferencvárost kellett otthagynia, hogy a kommunista államhatalom kedvenc csapatában, a Budapest Honvédban játsszon, majd 1956-ban a kommunista diktatúra elleni szabadságharc bukása miatt Magyarországnak is.”

Budapest főpolgármestere, Tarlós István bejelentette: idén szobrot emelnek Kocsis Sándor emléke előtt tisztelegve a magyar fővárosban.

A „Kocsis 90” elnevezésű emlékév nyitóprogramján Dr. Kovács Barnabás főkonzul köszönetet mondott mindenkinek, akik segítették, hogy az emlékkiállítás létrejöjjön. A főkonzul bejelentette, hogy az évforduló kapcsán Magyarországon is lesznek rendezvények.

Kocsis Sándor gyermekei csodálattal nézték végig a Puskás Intézet birtokába lévő Kocsis-ereklyékből készült kiállítást. „Nagyon megható és hátborzongató, hogy édesapám negyven év után is képes intenzív érzelmeket kiváltani az emberekből” – mondta Ifj. Kocsis Sándor.

Az eseményen az is napvilágot látott, hogy ősszel Barcelona futballiskola nyitja meg kapuit a magyar fővárosban.

További hírek