Kalács

2022-01-19

Ötvenhat éve hunyt el a Ferencvárosi TC magyar bajnok védője, Kalács, azaz Kispéter Mihály.

Kispéter Mihály 1919. október 16-án Szegeden született. Eleinte szegedi csapatoknál futballozott, majd 1939-ben a Szolnoki MÁV-hoz igazolt, itt 1941-ben megnyerte a Magyar Kupát. 1945-ben a DVSC-hez került, két évvel később pedig a Ferencváros játékosa lett.

Kispéter Mihály 1948–1949-es magyar bajnoki aranyérme. (Fotó: Puskás Intézet)

A Fradit 1947 és 1957 között erősítette. Kispéter az Aranycsapat kiválóságaival az oldalán (Budai László, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor) az 1948–1949-es szezonban magyar bajnoki címet ünnepelhetett, illetve őt választották az év labdarúgójának. Érdekesség, hogy visszavonulása után 1958-ban lett Magyar Kupa-győztes az FTC-vel, ugyanis az 1955/1956-os kiírás döntőjét a forradalom és szabadságharc eseményei miatt csak 1958-ban játszották le.

Az FTC 1948/1949-es bajnokcsapatának tablója. (Fotó: Puskás Intézet)

A közönségkedvenc hátvéd együtt szerepelhetett Puskás Ferenccel az 1947-es mexikói túra során a Ferencvárosban, valamint a magyar válogatottban is. Kispéter 1941 és 1953 között 11-szer szerepelt a magyar válogatottban – ebből ötször Puskással csapattársaként.

Kispéter Mihály és Puskás Ferenc a Ferencvárosban. (Fotó: Puskás Intézet)

A zöld-fehérek korábbi csapatkapitánya a visszavonulását követően 1957-től 1963-ig a GANZ MAVÁG együttesét irányította, majd 1963-tól a Budapest Honvéd vezetőedzője volt. Kispéter irányításával a piros-feketék 1964-ben elhódították a Magyar Kupát. Két évvel később, 1966. január 19-én a tatai edzőtáborban futballozás közben szívrohamot kapott. A mindössze 47 évesen elhunyt kiválóság nevét az FTC Utánpótlás Centrumában az egyik pálya viseli.

További hírek