Kilencvenkét éves lenne Kárpáti Béla

2021-09-30

A magyar labdarúgó-válogatott és Vasas-legenda, Kárpáti Bélára emlékezünk.

Kárpáti Béla 1929. szeptember 30-án Felsőgallán látta meg a napvilágot. 1946-tól került a Győri Vasas ETO-hoz, ahol 1955-ig játszott. 1956-ban a fővárosi Vasas SC igazolta le Baróti Lajos közbenjárására. Az itt töltött nyolc éve alatt rendkívüli sikereket élhetett meg a csapattal: háromszor nyert magyar bajnokságot (1957 tavaszán, 1960/1961, 1961/1962) és kétszer Közép-Európa Kupát (1956, 1957).

Kárpáti sötét mezben egy Vasas - Bp. Dózsa mérkőzésen (Fotó: Puskás Intézet)

A magyar válogatottban 1953 és 1958 között 19 alkalommal szerepelt. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon részt vevő csapatnak, de pályára nem lépett, így ezüstérmet sem kapott. A következő, 1958-as svédországi világbajnokságon szintén részt vett, de ezen a tornán sem kapott játéklehetőséget.

Kárpáti Béla Vasas-igazolványa, 1964. (Fotó: Puskás Intézet)

Játékos-pályafutását követően 1964-től először a Vasasnál dolgozott edzőként, majd az 1965-ös és 1966-os idényben az Ózdi Kohász vezetőedzője volt. 1967 és 1968 között a Videotonnál tevékenykedett. 1969 és 1976 között Nigériában dolgozott. Először állami főedző, illetve edzőképzéssel foglalkozó szakember volt, majd a Darma United, a Racca Rovers és Kano állam válogatottjának vezetőedzője. 1976-ban hazatért és egy évig az utánpótlás válogatottnál végzett edzői munkát. 1978-ban a Zalaegerszegi TE vezetőedzője lett, majd 1979 és 1986 között ismét külföldön dolgozott, a kuvaiti Tadhamon SC edzője volt. 1986 és 1988 között a Vasas MLSZ képviselője, az 1988/1989-es idényben pedig a Vasas vezetőedzője lett.

Kárpáti Béla (Fotó: Puskás Intézet)

Kárpáti Béla 2003. december 30-án, 74 éves korában hunyt el.

További hírek