1923. február 6-án született Lóránt Gyula.
A kőszegi származású kőkemény hátvéd eredetileg Lipovics Gyulaként látta meg a napvilágot. Pályafutása során játszott Szombathelyen, Nagyváradon, a Vasasnál, Aradon, a Budapest Honvédnál, az Egyetértés SC-nél, valamint Vácon. Lóránt négyszer volt magyar bajnok, az 1943–1944-es szezonban a Nagyváraddal, majd 1952-ben, 1954-ben és 1955-ben kispesti játékosként. Az 1946–1947-es idényben az ITA Araddal román bajnokságot nyert.
Lóránt Gyula piros könyve, amelyet a szurkolóktól kapott az 1953-as angol–magyar után. (Fotó: Puskás Intézet)
A magyar válogatott szerelését 1948 és 1955 között 37 alkalommal viselte. A nemzeti csapattal 1952-ben olimpiát, 1953-ban Európa-kupát, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmet nyert.
Lóránt Gyula Európa-kupa aranyérme. (Puskás Intézet)
1962-től szakvezetőként dolgozott, irányította a Budapest Honvédot, a DVSC-t, az 1. FC Kaiserslauternt, a Duisburgot, a 1. FC Kölnt, a Kickers Offenbachot, a Freiburgot, az Eintracht Frankfurtot, a Bayern Münchent, a Schalke 04-et, illetve PAOK Szalonikit. Utóbbival az 1976-ban görög bajnokságot nyert.
Lóránt Gyula Baróti Lajostól kapott levele. (Fotó: Puskás Intézet)
1981. május 31-én az Olympiakosz elleni rangadó 76. percében szívrohamot kapott a kispadon. Az 58 évesen elhunyt Lóránt Gyulát a németországi Endingenben temették el. Harminc évvel később özvegye és lánya kezdeményezésére temetették újra Kőszegen. Nevét a kőszegi sportpálya őrzi. A Puskás Intézet Aranycsapat-vándorkiállítása tavaly decemberben a kőszegi Jurisics-várban volt megtekinthető.
(A borítóképen Lóránt Gyula személyi igazolványa, amely nemrég került a Puskás Intézet birtokába.)
