Kovács Imre 100

2021-11-26

Száz éve született a nyolcszoros magyar válogatott olimpiai bajnokunk.

Kovács Imre 1926. november 26-án Budapesten született. Játékosként szolgálta BSzKRT SE, a Tatabánya és DVTK csapatait, majd 1945-ben az MTK-hoz került. A fővárosi kék-fehérekkel háromszor volt magyar bajnok (Budapesti Bástya néven 1951; Budapesti Vörös Lobogó néven 1953; MTK néven 1957-1958), illetve egy-egy alkalommal nyert Magyar Kupát (1952) és Közép-európai Kupát (1959).

Kovács Imre ifjúsági válogatottként kapott emlékplakettje. (Fotó: Puskás Intézet)

Kovács a magyar válogatott mezét 1948 és 1952 között 8-szor húzhatta magára. 1952-ben tagja volt az olimpiai bajnok gárdának, a Románia ellen 2–1-re megnyert meccset végigjátszotta.

Kovács Imre és csapattársai olimpiai egyenruhában. (Fotó: Puskás Intézet)

1959-es visszavonulása után edzőként dirigálta többek között az MTK-t, az Újpestet, a Pécset, a Videotont, a Salgótarjánt, a Rába ETO-t, a Nyíregyházát, sőt még Egyiptomban is dolgozott. 1963-ban Közép-európai Kupát nyert az MTK-val, majd 1964-ben Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) döntőbe jutott a csapattal. Az Újpest trénereként pedig kétszer ünnepelhetett bajnoki címet (1971-1972, 1972-1973).

Kovács Imre és csapattársai olimpiai egyenruhában. (Fotó: Puskás Intézet)

Kovács Imre 74 évesen, 1996. március 9-én hunyt el a fővárosban. Fiatalabb testvére és csapattársa, Kovács József szintén az MTK magyar bajnok válogatott játékosa volt.

További hírek