Láthatatlan legendáink

2018-10-31

Idén, mindenszentek napja alkalmából az Aranycsapat játékosaira emlékezünk, akik közül sajnos már mindenki távozott az élők sorából, mégis emlékezetünkben köztünk élnek tovább, így válva legendákká.

„Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló" – írta Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versében. És valóban nincsenek már köztünk fizikai létükben. A klasszikus Aranycsapat-tagok közül elsőnek Zakariás József távozott 1971-ben, alig 47 évesen. Majd Bozsik Cucu, Kocsis Sándor és sorban a többiek is. 2006-ban aztán a csapatkapitány, Akadémiánk névadója, Puskás Öcsi bácsi is visszaadta lelkét a Teremtőnek. A két utolsó hírvivő, Grosics Gyula 2014-ben, majd Buzánszky Jenő 2015-ben hunytak el.

A 2018-as év nem véletlenül lett az Aranycsapat emlékéve. Ugyanis ezek az emberek nemcsak kiváló sportolók, hanem nagyszerű emberek is voltak a futballpályán és a civil életben egyaránt. Emberek tudtak maradni egy olyan embertelen korban, melyben a becsületességet, őszinteséget sokkal inkább üldözték, minthogy elismerték volna. A kiváló sportteljesítmény mögött azonban példát tudtak mutatni és ezt a példamutatást tiszteljük mind a mai napig, ha a híres Aranycsapatról beszélünk.

 

További hírek