135 éve alakult meg a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK). Relikviáink segítségével röviden áttekintjük a klub labdarúgásban elért legnagyobb sikereit.
Az MTK-t 1888. november 16-án alapították, míg a fővárosi klub labdarúgó szakosztálya 1901-ben alakult meg. A kék-fehérek labdarúgói az első bajnoki aranyérmüket 1904-ben nyerték, az egyesület pedig összesen 23-szoros magyar bajnok. Így a Ferencvárosi TC után a második legeredményesebb labdarúgócsapat az MTK a magyar élvonalban.
1917–1918-as MTK bajnoki aranyérem. (Fotó: Puskás Intézet)
Az MTK 1953-as NB I-es bajnokcsapata. (Fotó: Puskás Intézet/Gellér Sándor-hagyaték)
Az együttes a labdarúgó magyar kupát 12 alkalommal hódította el, 5-ször végzett élen a magyar másodosztályban, 2-szer nyert Közép-európai Kupát (KK-t), valamint 2-szer ünnepelhetett magyar szuperkupa-győzelmet.
1925-ös MTK-s Magyar Kupa-aranyérem
Az MTK volt az első magyar klubcsapat, amely hazánk labdarúgásának történetében először – a Közép-európai Kupát nem számítva – jutott európai kupadöntőbe. 1964-ben a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) egészen a fináléig menetelt a csapat. A döntőben a Sporting Lisszabonnal 3–3-as döntetlennel játszott, majd újrajátszás során a portugálok 1–0-ra győztek.
Az 1964-es Kupagyőztesek Európa-kupája-döntő, első mérkőzés, MTK – Sporting CP (3–3) hivatalos programfüzete. (Fotó: Puskás Intézet)
A klub a professzionális első osztály bevezetése után az élvonalban Hungária FC néven szerepelt, majd a II. világháborúban feloszlott. A világégést követően ismét az MTK nevet használta az egyesület, amelyet a magyarországi kommunista diktatúra idején előbb Textilesre, majd Budapesti Bástyára, végül Budapesti Vörös Lobogóra változott. Az eredeti nevét 1956 után használhatta ismételten a csapat, melyben olyan kiváló magyar labdarúgók játszottak (a teljesség igénye nélkül), mint Gellér Sándor, Kovács I. Imre, Lantos Mihály, Hidegkuti Nándor, Orth György, Sándor Károly, Schlosser Imre, Titkos Pál, vagy Zakariás József.
(A borítóképen az MTK labdarúgócsapata az 1950-es évek elején.)