Madridi motor

2022-08-15

Kilencvenkét éve született Puskás Ferenc madridi csapattársa, José María Zárraga.

A kiváló középpályás 1930. augusztus 15-én látta meg a napvilágot a spanyolországi Getxo városában. Zárraga szülővárosának együttesében kezdett futballozni, majd 1949-ben igazolt Madridba. Két évig a Real Madrid tartalékcsapatában játszott, majd 1951-ben felkerült a „nagyokhoz”. A spanyol sztáralakulatot 1962-ig szolgálta, ez alatt hatszor volt spanyol bajnok, ötször nyert Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK-et), egy-egy alkalommal pedig Interkontinentális Kupa-diadalnak és spanyol kupa-győzelemnek örülhetett. Zárraga négy évig játszott együtt Puskás Ferenccel, legnagyobb közös sikerük az Eintracht Franfurt elleni 1960-as BEK-döntő volt. A fináléban Zárraga volt a madridiak csapatkapitánya, Puskás Ferenc pedig máig rekordnak számító négy gólt szerzett.

Real Madrid csapatkép a BEK-trófeával. (Fotó: Puskás Intézet)

Zárraga 306 mérkőzésen 96 gólt szerzett a Real Madridban. 1955 és 1958 között nyolc alkalommal a spanyol válogatottban is szerepelt. Visszavonulása után edzőként dolgozott. Az ötszörös BEK-győztes legenda 2012. április 4-én hunyt el 81 esztendős korában.

További hírek