Monostori Tivadarra emlékezünk

2022-03-18

Nyolc éve hunyt el a Dorogi Bányász kiválósága.

Monostori Tivadar 1936-ban Felsőgallán született. Tokodon kezdett futballozni, majd 1954-ben igazolt a Dorogra, ahol csapattársa volt az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánkszy Jenő. Monostori Tivadar az 1958–1959-es szezonban 15 találattal – Kisuczky Róberttel és Tichy Lajossal hármas holtversenyben – a magyar bajnokság gólkirálya volt. 1968-ban igazolt Tatabányára, itt három évet töltött visszavonulása előtt.

Beharangozóújság az 1962-es világbajnokságra (Fotó: Puskás Intézet)

Monostori 1958 és 1963 között 9 mérkőzésen 4-szer volt eredményes a magyar válogatottban. 1958-ban tagja volt a vb-keretnek, de svédországi világbajnokságon nem lépett pályára. Négy évvel később a chilei tornán Argentína ellen kezdőként kapott lehetőséget.

Visszavonulása után szakvezetőként irányította Dorogot, a Tatabányát, az Oroszlányt, a  Kaposvárt és ÉGSZÖV MEDOSZ együttesét. Dolgozott a Ferencváros utánpótlásában, irányított magyar utánpótlás-válogatottat, illetve Dubaiban volt szövetségi edző.

Monostori Tivadar 77 évesen, 2014. március 18-án hagyott itt bennünket.

(A borítóképen Monostori Tivadar 1962-es vb-akkreditációs igazolványa, amely nemrég került a Puskás Intézet birtokába.)

További hírek