Puskás-ereklyék a Látogatóközpontban

2018-06-29

Az épülő új Puskás Ferenc Stadion szomszédságában, a Papp László Budapest Sportaréna területén nyitotta meg kapuit az Aranycsapat legendás csapatkapitányáról elnevezett új Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpont. A Puskás Intézet jóvoltából egy évig láthatók itt a Puskás Ferenc Stadionhoz, illetve a Puskás Ferenchez köthető relikviák.

Az emléktárgyak között található például az a futball-labda, mellyel a Népstadionban rendezett első válogatott mérkőzésen játszottak az Aranycsapat tagjai. A híres 7-1-es, angolok elleni mérkőzés csapatzászlója, Sebes Gusztáv ajándékba kapott fényképalbuma a Népstadionról, vagy éppen Puskás Öcsi bácsi 1981-ben Népstadionban viselt meggypiros válogatott meze is.

„A magyar sport, mint a nemzeti értékek hordozója, gazdag múltjából építkezik, de a reményekkel teli jövőről is szól” – kezdte nyitóbeszédét Tarlós István, Budapest főpolgármestere. „Az új arénában a mai elvárásoknak megfelelő körülmények közt lehet majd 60-80 ezres közönséget vonzó mérkőzéseket, de koncerteket, nagyszabású kulturális rendezvényeket is rendezni. A beruházás új elemeként készült el ez a közönség számára ingyenesen látogatható, Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpont, ahol többek között modern, jövőt idéző megoldásokkal megjelenik a labdarúgósport legendás helyszínének története és az új stadion építésének folyamata is. Az ünnepségen részt vett továbbá Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos, illetve Gera Zoltán, 97-szeres magyar válogatott labdarúgó. A kormánybiztos a kiállítás kapcsán kiemelte: „Szerettük volna a régi Népstadiont is bemutatni, hiszen ez egy legendás épülete volt Budapestnek. Az új stadion terve tisztelgés egyrészt a régi Népstadion és annak szelleme előtt, továbbá mindazoknak a kulturális és sportélményeknek, melyek itt korábban megvalósultak.”


A látogatótér egyben interaktív kiállítás is, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó időtöltést nyújthat. Az érdekes ereklyék és régi játékok mellett, mint például a gombfoci, az érdeklődők távcsövekkel betekinthetnek az épülő stadion munkálataiba, vagy éppen virtuális szemüvegeken keresztül különféle magasságokba „emelkedhetnek”, és onnan szemlélhetik a stadiont és környezetét.

 

További hírek