Puskásék a színházban

2019-05-09

Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor – az Aranycsapat klasszikus összeállítása. A legendás tízes és cimboráinak útja ezúttal a kiváló hátvéd edzősködésének egyik színhelyére, Zalaegerszegre vezetett: különleges „road show-nknak” hála a Hevesi Sándor Színházban nyílt meg a Puskás Intézet Aranycsapatot bemutató tárlata.

Hatvanöt éve annak, hogy az akkor négy éve veretlen magyar válogatott a svájci világbajnokságon ezüstérmet szerzett, miután a németek elleni fináléban 3–2-es vereséget szenvedett. Ezúttal ebből az apropóból indult útjára a Puskás Intézet „Arany pillanatok” című vándorkiállítása, amelynek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház adott otthont.

A zalai megyeszékhelyen egészen június 12-éig tekinthetők meg a legendás labdarúgók különleges ereklyéi, amelyek között helyet kaptak a rúgótechnikájáról híressé vált, Zalaegerszegen az 1980-as évek elején edzőként szolgált Lantos Mihály hagyatékának darabjai. Az Aranycsapat kiemelkedő balhátvédje 53 válogatott mérkőzésen öt gólt rúgott, játszott a londoni Wembley-ben és a berni vb-döntőben, s tagja volt a helsinki olimpiai bajnok csapatnak, bajnok lett az MTK-val, csapatával megnyerte a Közép-Európai Kupát is. A vitrinekben megbúvik például kiváló sportolói bizonyítványa vagy épp az MTK-tól kapott aranygyűrűje is.

„A legendák téged is várnak!” mottóval megrendezett tárlat középpontjában ezúttal az 1954 júniusában megkezdődött svájci világbajnokság áll. A különleges relikviák között ott rejtezik az ezüstérem, amelyet a Puskás vezette nemzeti tizenegy tagjai kaptak – a plakett mellett, amely a cseréknek járt. Az egyes mérkőzésekre megváltott jegyek, korabeli fotók mesélnek az emlékezetes futballeseményről, amelynek döntőjében a Sebes Gusztáv dirigálta magyar válogatott kikapott az NSZK csapatától.

Ugyancsak kiemelt szerepet kaptak a zalai tárlaton az egykori zalaegerszegi kosárlabda-sikeredző, Gellér Sándor édesapjának emlékei is: Gellér Sándor, az Aranycsapat egyike kapusa 1950 és 1956 között nyolc alkalommal védte a magyar válogatott kapuját, az évszázad mérkőzésének is nevezett rangadón Grosicsot váltotta, s az 1954-es 7–1-es visszavágón csereként szintén beállhatott a kapuba. Relikviái között látható a 6:3 negyvenedik évfordulójára kapott aranygyűrűje és megannyi hajdani fotó, így az is, amelyen Puskás, Gellér és Sebes Gusztáv épp edzőtáborból hazajövet a vonat mellett sétál, s az, amelyen az Aranycsapat egy-egy játékosának felesége – közöttük Gellér neje – rádión a 6:3 közvetítését hallgatja.

„Nincs város, ahol ne találnánk kötődést az Aranycsapathoz, így volt ez a zalai megyeszékhely esetében is, örömmel jöttünk Zalaegerszegre, ahol nagy futball-láz tombol, hiszen a csapat feljutott az NB I-be – mondta köszöntőjében Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója. – Intézetünk 2011-ben azzal a küldetéssel jött létre, hogy az Aranycsapat játékosainak relikviáit összegyűjtse, s határon innen és túl, magyarlakta területeken, valamint Európa városaiban – főként azokban, amelyekben Puskás is játszott – bemutassa.”

„Nagy öröm számunkra, hogy sportélettel teli időszakban kerülhetett ide ez a kiállítás – fogalmazott a tárlat megnyitóján Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere. – Városunknak kiemelten fontos a sport, negyven sportágban több mint hetven egyesület alakítja Zalaegerszeg sportos mindennapjait, 1996-ban elnyertük a nemzet sportvárosa kitüntetést. A 2001/2002-es idényben Bozsik vezényletével megnyertük a nemzeti bajnokságot, s nemrégiben Puskás közt neveztünk el városunkban. S most, hét ínséges év után ismét élvonalbeli klubunk van. Missziónk, hogy a jelenben odafigyeljünk a múltra, s így megkaphatjuk a lehetőséget, hogy építsük a jövőt. Hiánypótló hát ez a tárlat városunk számára is, köszönettel tartozunk érte.”

A köszöntőket követően az első látogatók – közöttük Gellér Sándor fia, a ZTE első kosárlabda-bajnokcsapatának edzője, ifjabb Gellér Sándor, valamint Lantos Mihály unokája, az ugyancsak labdarúgóvá lett Ködmön Kinga is – megtekintették a kiváló labdarúgók hagyatékának darabjait felvonultató tárlatot.

További hírek