Puskás és Pachín

2024-02-10

Három éve halt meg Puskás Ferenc madridi csapattársa, Pachín.

Enrique Pérez Díaz, azaz Pachín 1938. december 28-án született a spanyolországi Torrelavegában. Pályafutása során a spanyol klubok közül a Gimnástica, a Burgos, a Real Madrid, Osasuna és Betis együtteseiben játszott , valamint a mexikói Toluca csapatában rúgta a labdát. A „királyi gárdát” 1959-től és 1968-ig szolgálta, Puskás Ferenccel hét évig voltak csapattársak. A Real Madridnál töltött ideje alatt 218 mérkőzésen lépett pályára és két Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK-et), egy Interkontinentális Kupát, hét spanyol bajnokságot és egy spanyol kupát nyert. Pachín a spanyol labdarúgó-válogatottban 1960-tól 1963-ig 8 alkalommal lépett pályára, részt vett az 1962-es világbajnokságon, ahol Puskás Ferenc közösen erősítették az együttest.

Pachín a 2016-os madridi Puskás Ferenc-emlékesten. (Fotó: Puskás Intézet)

1972-es visszavonulását követően a Real Madrid ifjúsági csapatainál dolgozott edzőként, majd irányította többek között a Getafét, az Osasunát, a Valladolidot,  a Levantét, az Almeriát és a Granadát is. Pachín 82 évesen, 2021. február 10-én hunyt el Madridban.

(Borítókép: Puskás Ferenc és Pachín.)

További hírek