Kilenc éve halt meg a 75-szörös magyar válogatott játékos.
Sándor Károly 1928-ban született Szegeden. Első csapata a szegedi Móravárosi Kinizsi volt, majd 1947-ben igazolt az MTK-hoz, amelyhez egész pályafutása során hű maradt. Sándor Károly háromszor nyert magyar bajnokságot, kétszer hódította el a Közép-európai Kupát és egyszer volt magyar kupa-győztes. 1964-ben az MTK-val a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) döntőt játszhatott. A Sporting Lisszabon elleni 3–3-s döntetlennel záruló fináléban két gólt rúgott, ám az újrajátszás során a portugálok győztek 1–0-ra.
Sándor Károly Bécsből küldött képeslapja. (Fotó: Puskás Intézet)
A nemzeti csapatban 1949 és 1964 között 75 alkalommal szerepelt és 27 gólt szerzett. Az ötvenes évek elején többnyire tartalék volt, mivel Budai II László volt a vetélytársa a jobbszélső posztján. Sebes Gusztáv inkább a Honvéd játékosát favorizálta, aki kiválóan összeszokott Kocsis Sándorral. Csikar így lemaradt az 1952-es olimpiai aranyról, nem játszhatott az évszázad mérkőzésén – csak tartalék volt –, és az 1954-es világbajnokságra sem nevezték, bár kiutazott a csapattal. 1962-től a válogatott csapatkapitánya volt, Grosics Gyulától örökölte meg a karszalagot. A válogatottal részt vett az 1958-as svédországi és az 1962-es chilei világbajnokságon. 1964-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmes volt a nemzeti csapattal – igaz a kontinenstorna négyes döntőjében sérülés miatt nem játszott, de a selejtezőben az NDK és Franciaország ellen pályára lépett.
Sándor Károly (balra) az 1969. május 25-i Magyarország – Csehszlovákia (2–0) vb-selejtező műsorfüzetének a főoldalán. (Fotó: Puskás Intézet)
Sándor Károly 2014. szeptember 10-én, 85 évesen hunyt el a fővárosban. Nevét az MTK labdarúgó akadémiája őrzi.
