Nyolc éve hunyt el a 75-szörös magyar válogatott támadó.
Az MTK kiválósága 1928-ban született Szegeden. Első csapata a szegedi Móravárosi Kinizsi volt, majd 1947-ben igazolt az MTK-hoz, amelyhez egész pályafutása alatt hű maradt. Sándor Károly háromszor nyert magyar bajnokságot a csapattal (1951-ben, 1953-ban és 1957–1958-ban), kétszer hódította el a Közép-európai Kupát (1955-ben és 1963-ban), egyszer volt kupagyőztes (1952-ben), valamint 1964-ben Kupagyőztesek Európa-kupája-döntőben játszhatott. A Sporting Lisszabon elleni 3–3-s döntetlennel záruló fináléban két gólt rúgott – majd az újrajátszás során a portugálok győztek 1–0-ra.
Sándor Károly (csíkos mezben) küzd a labdáért. (Fotó: Puskás Intézet)
A válogatottban 1949 és 1964 között 75 alkalommal szerepelt és 27 gólt szerzett. Az ötvenes évek elején többnyire tartalék volt, mivel Budai II volt a vetélytársa a jobbszélső posztján. Sebes Gusztáv inkább a Honvéd játékosát favorizálta, aki kiválóan összeszokott Kocsissal. Sándor így lemaradt az 1952-es olimpiai aranyról, nem játszhatott az évszázad mérkőzésén – csak csere volt –, és az 1954-es világbajnokságra sem nevezték, bár kiutazott a csapattal. 1962-től a válogatott csapatkapitánya volt, Grosics Gyulától örökölte meg a karszalagot. A válogatottal részt vett az 1958-as svédországi és az 1962-es chilei világbajnokságon. 1964-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmes volt a nemzeti csapattal – igaz a kontinenstorna négyes döntőjében sérülés miatt nem játszott, de a selejtezőben az NDK és Franciaország ellen pályára lépett.
Sándor Károly 2014. szeptember 10-én, 85 évesen hunyt el a fővárosban. Nevét az MTK labdarúgó akadémiája őrzi.
