Napra pontosan hetven éve vált biztossá az MTK Budapest (akkori nevén Bp. Vörös Lobogó) történetének tizenhetedik bajnoki címe.
Az 1953-as NB I-es szezon papíron a 26. forduló mérkőzéseivel ért volna véget december 6-án. Azonban a magyar labdarúgó-válogatott Anglia elleni felkészülése miatt a 24. és a 25. körből a nemzeti csapat gerincét adó együttesek bajnoki mérkőzései elmaradtak. Így az NB I-es aranyéremért csatázó címvédő Budapesti Honvéd és MTK (a csapatot 1953 szeptemberében nevezték át Budapesti Bástyáról Budapesti Vörös Lobogónak) 1953. december 13-án pótolta a 24. fordulóból elhalasztott bajnokiját.
Gellér Sándor (jobbra feketében) védését figyeli Czibor Zoltán (balra) és Kovács József (középen fehérben) az 1953-as NB I-es szezon május 3-i Bp. Honvéd – Bp. Bástya (2–1) bajnokin. (Fotó: Puskás Intézet/Gellér-hagyaték)
Két meccsel a bajnokság zárása előtt Puskás Ferencék a második helyen álltak a tabellán és két ponttal voltak lemaradva Hidegkuti Nándoréktól. (A bajnokságban a csapatok két pontot kaptak a győzelemért és egyet a döntetlenért.) Az MTK Dorogra látogatott, míg a Bp. Honvéd a Salgótarjáni BTC vendégeként lépett pályára. Előbb Sándor Károlyék tudták le a vizitet és 10–0-ra szó szerint kiütötték a Dorogi Bányászt. A vendégektől öt labdarúgó duplázott a mérkőzésen, ahol öten is játszottak azok közül, akik részesei voltak a legendás 6-3-as diadalnak. (A hazai csapatból Buzánszky Jenő, az MTK-ből Gellér Sándor, Hidegkuti Nándor, Lantos Mihály és Zakariás József, valamint a londoni mérkőzésen tartalékként ott volt Kovács Imre, Palotás Péter és Sándor Károly.)
1953-as NB I-es MTK aranyérem. (Fotó: Puskás Intézet)
NB I., 24. forduló (elhalasztott), 1953. december 13.
Dorog, Bányász-pálya, 4 ezer néző, v.: Szigeti György
Dorogi Bányász – Budapesti Vörös Lobogó SK 0–10 (0–3)
Dorog: Ilku István (Domonkos Imre, 83.) – Buzánszky Jenő, Kónya István, Bakonyi István – Dacsev Miklós, Hargitai Nándor – Pálmai Sándor, Prohászka János, Molnár József. Kántor György, Kinczel László (Kocsis Kálmán, 75.). Vezetőedző: Jeny Rudolf
Vörös Lobogó: Gellér Sándor – Kovács József, Börzsei János, Lantos Mihály – Kovács Imre, Zakariás József, Sándor Károly, Hidegkuti Nándor, Palotás Péter, Szolnok István, Molnár János. Vezetőedző: Bukovi Márton
Gólszerzők: Palotás (4., 58.), Hidegkuti (17., 85.), Lantos (32., 51. – mindkettőt tizenegyesből), Szolnok (59., 75.), Sándor (71., 78.)
Kovács József 1953-as bajnoki oklevele. (Fotó: Puskás Intézet)
Puskás Ferencék később játszottak Salgótarjánban, így tisztában voltak vele, hogy a címvédéshez mindenképpen győzniük kell. Azonban meglepetésre csupán gól nélküli döntetlent értek el. Ezzel pedig biztossá vált, hogy az 1953-as bajnokságot az MTK nyeri. Puskás Ferenc halálának 16. évfordulóján többek között a kispesti csapat salgótarjáni botlásáról is mesélt honlapunknak Vasas Mihály a második legidősebb válogatottunk, aki játszott az 1953. december 13-i Salgótarján – Bp. Honvéd 0–0-ra végződő bajnokin. „A Salgótarjáni Bányász játékosaként többször játszottam Puskás Ferenc ellen. Remek csapat volt akkoriban a Budapest Honvéd, szinte lehetetlen volt őket legyőzni. Nekünk egyszer sikerült megszorongatnunk Puskásékat, amikor gól nélküli döntetlent értünk el Salgótarjánban. Kedveltem Puskás Ferencet, jó kapcsolatban voltunk, engem Kisbányásznak hívott, mert Salgótarjánban bányászcsapat volt. Mindig ámulatba ejtett, ha ellenfélként találkoztunk a pályán. Nem volt hozzáfogható labdarúgó. Egyszer gólt lőttem Puskásék ellen, erre nagyon büszke vagyok.”
Gellér Sándor 1953-as bajnoki címért és a 6-3-as londoni diadal 40. évfordulójára kapott emléklapja. (Fotó: Puskás Intézet/Gellér-hagyaték)
Három nappal később Puskásék legyőzték 4–0-ra a Népligetben a Vörös Lobogó Sortexet, majd december 20-án Hidegkutiék is nyertek 4–2-re hazai pályán a Sztálini Vasmű ellen. Így az MTK 46 ponttal, a legtöbb szerzett góllal (92) végzett a tabella élén (a klubtörténetében 17. alkalommal), másodikként a Bp. Honvéd zárt 43 ponttal, a harmadik a Vasas SC lett 32 ponttal.
(Az MTK 1953-as bajnokcsapatának tablója, fotó: Puskás Intézet/Gellér-hagyaték)
